URBÁN ÁRPÁD (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nem kívánok hosszan szólni, de mégis kénytelen vagyok a kedves előttem szóló képviselőtársaim miatt egy-két gondolattal hosszabb lenni, mint ahogy szerettem volna.

Az elmúlt heti, tehát a 18-ai ülésen részletesen indokoltam mindazt, amiért a tervezetet benyújtottam a tisztelt Házhoz. Nem azt kértem, hogy most adjon a parlament egy címet egy városnak, hanem azt kértem nagy tisztelettel, hogy egy 83 évvel korábban városomnak adományozott címet szíveskedjen a tisztelt Ház megszavazni, törvénybe iktatni, amely felirat immáron nyolcvan esztendeje a városházánk falán található, és ott van egy táblán, amely címet valaha e város megkapott, de elmulasztotta megtenni az akkori kormányzó és az akkori hatalom. Megtette Sopron esetében azt, hogy törvénybe iktatta 1922-ben a Civitas Fidelissima-törvényt - itt van egyébként nálam, a könyvtárból ezt kikértem -, ugyanakkor viszont elmaradt Balassagyarmatnak a Civitas Fortissima név adományozásáról szóló törvény beterjesztése a Ház elé. Tehát az ott élő emberek ebben élnek több mint 83 éve, és várták, várják, és nagy örömömre szolgált, hogy eljuthattunk idáig, hogy a törvényjavaslatom végül is ma részletes vitára kerülhetett.

Természetesen támogatom képviselőtársam, Németh Zsolt Kercaszomor községre szóló törvénymódosításait, de bízom abban, hogy ez nem fogja majd befolyásolni negatív módon az általam benyújtott, Balassagyarmatról szóló Civitas Fortissima-törvényt.

Kérem majd képviselőtársaimat, segítsenek abban… - én is egyetértek, hogy tisztázni kell, kell olyanfajta törvényt alkotnunk, hogy mely település mikor, hogyan érdemelhet ki különböző címeket. De Balassagyarmat esetében nem erről van szó, a törvény nem erről szól, hogy adjunk most, hanem erősítsünk meg valamit, amely hitben a Balassagyarmat és környékén élő népek immár 83 éve élnek, de elmaradt egy dolog, amit nagy tisztelettel kérek a tisztelt Háztól, hogy szíveskedjen majdan megszavazni.

Köszönöm szépen, elnök úr, és köszönöm, képviselőtársaim. (Taps az MSZP soraiból.)

(19.50)

Forrás: parlament.hu