FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szóban forgó törvényjavaslatot tegnap a foglalkoztatási bizottság is megtárgyalta, és 11:10 arányban általános vitára ajánlotta. Nem volt nagy vita, nem volt hosszas vita, ennélfogva vélhetőleg én sem töltöm ki teljesen a rendelkezésemre álló időt.

A többség álláspontja az volt, hogy helyénvaló a korrekció. A többség egyetértett abban, hogy a tavalyi, a költségvetési törvény elfogadásakor történt korhatár-megállapítás szándéka, célkitűzése méltányolható ugyan, a dolog újragondolása mégis indokolt. Egyetértettünk ugyanis abban, hogy az a mód, ahogy a nyugdíjas-foglalkoztatást a közszférában a 65 éves korhatár bevezetésével szabályoztuk, rejt magában igazságtalanságot, rejt magában jogbizonytalanságot, és előidézhet megoldhatatlan vagy nehezen megoldható helyzeteket és ellátási nehézségeket is. A korrekció tehát indokolt, különös tekintettel arra is, hogy az érintett munkavállalói érdekképviseletek, az érintett szakszervezetek a módosítást számos indokkal szorgalmazták.

A bizottsági vitában ellenzéki képviselőtársaink a fiatal diplomások munkába állási nehézségeivel indokolták egyet nem értésüket, ami kétségtelenül igaz; mármint az, hogy a fiatal diplomások munkavállalási esélyeit javítani kell. Mi mégis úgy gondoltuk, hogy erre más eszközök, a kormány által eddig tett és tervezett lépések - ezek között a központi közigazgatásban már bevezetett ösztöndíjas programra vagy a készülő Start-programra gondolok - jóval célravezetőbbek.

Azt javasolja ezért a bizottság többsége, hogy az Országgyűlés vitassa meg a törvényjavaslatot, és fogadja el azt.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu