GÚR NÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Font Sándor jelezte, hogy milyen gondjai-bajai vannak az alkalmi foglalkoztatással. Szeretném jelezni, hogy nem csakis a természetes személy az, aki mint munkáltató megjelenhet, hanem a kiemelten közhasznú társaságok, szervezetek is, ilyen értelemben sokkal szélesebb ez a paletta. Csak még egyszer, azért, hogy tiszta legyen: 7-8 év leforgása alatt 1997-ben 11 ezer fő volt az, aki alkalmi foglalkoztatásban, munkavállalásban részt vett, most pedig 132 ezer fő. Magyarul: van értelme ezzel a kérdéssel foglalkozni a közteherjegy akár csökkentése mellett is, még akár úgy is, hogy a regisztrált munkanélküli esetében nem nő ez a teher, annál csökken, aki nem regisztrált munkanélküli, és pont azért, hogy legitimizálja a helyzeteket, és pont azért, hogy biztosítottá váljanak emberek, gyakorlatilag egészségügyi és nyugellátási biztosításban is részesülhessenek. Ez tehát pozitív, és nem negatív.

A másik része a dolognak, hogy ez nem költségvetési tétel. Ez '97-ben is 100 millió forintos nagyságrendű volt, és amikor megtízszereződött a résztvevők száma, akkor sem éri el a 800 millió forintos nagyságot, tehát nem költségvetési tétel, hanem sokkal inkább szolidaritási, biztosítási tétel az emberek javát szolgálóan.

A családi pótlékot érintően már képviselő asszony szólt, csak tételesen szeretném mondani. A gyermekvédelmi támogatás 5430 forintos nagyságrendje a korábbiakban, ha valaki elhelyezkedett, és munkát vállalt, elveszítésre került, a motiváltság nem volt meg a dologban. Most pont azt a rendszert alakítottuk ki, hogy ne veszítődjék el az egységes családtámogatási rendszer keretei között, így tehát a munkavállalásban nem ellenérdekeltté, hanem érdekeltté válik a munkavállaló.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu