DR. TÓTH ISTVÁN (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormányváltáskor a legfontosabb egészségügyi feladat az ellátórendszerben felhalmozódott feszültségek oldása volt. Ezért volt az első lépés az egészségügyi dolgozók bérében mutatkozó egyenlőtlenségek, hiányok rendezése. Az átlagosan több mint 50 százalékos béremelésnek köszönhetően megállt a szakdolgozók kritikussá váló pályaelhagyása, és fennmaradt a működőképesség. Az adósságkonszolidáció harminc intézménynek segített az adósságcsapdából való kijutáshoz, 2003-ban 15 milliárdot fordított a kormány szakmai programokra, 15 milliárd forintos gép-műszer beszerzés történt, és tizenkét intézményben indult címzett támogatásból rekonstrukció.

2003 áprilisában szakmai és politikai konszenzussal lett elfogadva a népegészségügyi program. A 2 milliárdos kórházkomfortprogram eredményeképpen 207 intézményben sikerült ápolási eszközöket biztosítani. A korábbi 2-3 milliárd forintos éves növekedéshez képest 2004-ben a háziorvosi ellátás plusz 14 milliárd forintot kapott. 96 háziorvosi központi ügyelet fejlesztésére negyedmilliárd forintot, 78 sürgősségi fogadóhely, illetve betegellátó osztály kialakítására pedig 300 millió forintot költött a tárca. Bővült a szűrések és gondozások köre, elmozdulás történt az egynapos sebészet felé. Megindult az egészségügyi ápolás és a szociális szolgáltatások integrálása. Elkezdődött a gyógyászati segédeszközök kölcsönzése. 2004-ben 40 milliárdos egészségügyi fejlesztési hitelprogram lett elfogadva. Elkészült a sürgősségi ellátás új rendszere, közel ötven mentőállomás lett felújítva, tíz új állomás épült, új rohamkocsik álltak be, és folyamatos a mentőgépkocsik cseréje. Nőttek az informatikára, a gyógyfürdői szolgáltatásokra, a drogprevencióra, a hajléktalanok egészségügyi ellátására fordítható források. Új szív-érrendszeri és onkológiai centrumok kezdték el működésüket, megalakult az Egészségügyi Szakdolgozók Kamarája, elkészült az új minimumfeltételekről szóló szabályozás, a szakképzési rezidensi rendszer átalakítása, és megvannak az uniós jogharmonizációnak megfelelő szabályozások.

Tisztelt Ház! A felsorolt, korántsem teljes, de így is szép számú intézkedések, a kétségtelenül kisebb-nagyobb eredmények ellenére mégis jogosan érezzük azt, hogy az egészségügy így nem jó. Pont fél éve, az akkori vitanapon Gyurcsány miniszterelnök úr is így kezdte beszédét: “nem vitatható, a magyar egészségügy beteg, a betegség legegyértelműbb tünete a magyar állampolgárok elégedetlensége.ö Igen, elégedetlenek a szervezetlenség, a kiszolgáltatottság, a sokszor személytelen ellátás miatt, szenvednek a hálapénztől. A kapacitásokban, hozzáférhetőségben észlelt súlyos területi egyenlőtlenségek, a torz forráselosztás, a szakemberhiány pedig az esélyegyenlőséget kérdőjelezi meg. Az állam, a politika állandó kudarcként éli meg a feszültségeket, a gondok újratermelődését. Az ellátók frusztráltak a teljesíthetetlen elvárások, a leterhelések miatt, magasabb uniós béreket akarnak, és közben foggal-körömmel védik valós és vélt érdekeiket. Tehát mindenki elégedetlen, mindenki változást akar.

De mi kell az érdemi változáshoz? Csak vázlatosan néhány gondolat. Politikai akarat. A szakmai mellett a politikai alapelvekben való megegyezés. Szemléletváltás. Le kell számolni a “több pénzt az egészségügybe, és ez önmagában mindent megoldö szemlélettel. Ezt igazolja, hogy a rossz szerkezetben juttatott jelentős többletforrás - elhangzott, három év alatt plusz 60 százalék, ezermilliárd - sem hozott lényegi javulást. Be kell látni, el kell fogadni, hogy a közfinanszírozhatóság az ország gazdasági folyamataitól függ, és az a realitás, hogy a növekvő befektetés, a több munkahely, a több bér és az ebből adódó növekvő járulék- és adóbevétel teszi lehetővé a növekvő egészségügyi ráfordítást. Fordított sorrend nincs. Az egészségügy a működés, a tulajdonviszonyok tekintetében nem maradhat a gazdasági alapfolyamatoktól eltérő irányban, s végül ki kell mondani, közpénzből csak a tényleges szükségleteket lehet kielégíteni, és nem az igényeket.

Erre, a korszerűbb szemlélet irányába történik egyre több lépés, főleg az utóbbi hetekben. Ilyen a regionalitás, a gyógyító-központúságot az egészség-központúság váltja fel. A kormány deklaráltan nem az egészségügy ügyéért, hanem a több egészségért, az igazságosabb hozzáférésért, a jobb ellátási színvonalért, illetőleg a forráselosztás érdekében kíván tenni. Ezt a célt szolgálja a huszonegy lépés. Itt a biztosítási elv erősítése, a járulékfizetés rendbetétele, a sürgősségi ellátás, a háziorvosi és járóbeteg-ellátó rendszer fejlesztése a preferálás célja.

Az egészségügy tehát változást akar. De ahogy Hegel mondja, ha változást akarunk, valamin változtatni is kell. Ez egy folyamat, a változás részesei mi vagyunk, s annyi változik, amennyit mi magunk változunk és változtatunk.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu