VARGA LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter úr! Képviselőtársaim! Feszített ütemben, mégis tiszteletet parancsoló alapossággal folyik a száz lépés politikai elhatározásainak jogi, jogszabályi aprópénzre váltása, megalapozása. Ezek a lépések ugyan együttesen sem számítanak valamifajta csodaszernek, a gazdasági életünk minden bajára választ adó valamifajta elixírnek, de mégis hatékonyan egy irányba mutatnak, egymást erősítik. Talán ez a magyarázata annak, hogy a költségvetési és pénzügyi bizottság ülésén nem alakult ki szenvedélyes vita magáról az előterjesztésről, egyértelműen visszaigazoltuk azokat a pozitív törekvéseket, amelyek tetten érhetők az előterjesztésben.

Itt Balsai képviselőtársammal vitatkoznék, aki fél év után a törvény alkalmatlanságának beismerését véli a módosításokban, holott éppen a gyakorlattal szembesülve válaszol nagyon konstruktívan az előterjesztés azoknak a hétköznapokban felmerült gondoknak a felszámolására, amelyek valóban egy törvény működését kísérhetik. Rendkívül életszerű ugyanis, hogy a mindennapokon az ösztöndíjasok számára kínálkozó alternatívák során igenis lehet cél a rövidebb időtávú foglalkoztatás is, így nem zárja ki magát a pályázó abból, hogy megragadja az élet által támasztott lehetőségeket, és a Start-kártyával a lehetőség, a jog, a kedvezmény kíséri az ösztöndíjast, és így folyamatosan igénybe veheti ennek jótéteményeit.

Önmagában az a körülmény, hogy növekszik az összeg, egyszerűbb, hatékonyabb lesz az egész eljárás, a még szélesebb körű bevezetés, működés feltételrendszerét javíthatja.

Nem említette Szijjártó Péter, de a költségvetési bizottságon belüli legfőbb vita az ellenzék és a kormánypárt között arról szólt, hogy több lesz-e ezáltal a munkahely. Az 50 év feletti munkanélküliek, illetőleg a pályakezdők ezzel a szabályozással vajon nagyobb esélyt kapnak arra a növekvő számú munkahely megléte esetén, hogy foglalkoztatáshoz jussanak?

Valóban kétfajta mód van életesélyeik javítására. Az egyik a munkahelyteremtés, amely ennek a szabályozásnak nem feladata, nem feltétele, gazdaságpolitikánk egésze a járulékfizetéstől az adózáson át a tőkevonzó képességünkig tart, amikor a munkahelyek teremtése szóba kerül. Itt most bizonyos versenyhátrányok csökkentése az, amelyre ez a törvénymódosítás vállalkozik. Azoknak az oly sokat hangoztatott hátrányoknak a mérséklése, amelyek akár a pályakezdőket, akár az 50 év felettieket az egész társadalom számára nyilvánvalóan kísérik, és ebben a helyzetben bizonyos, hogy ezeknek a hátrányoknak a mérséklése megtörténhetett.

Az ösztöndíjasok foglalkoztatása esetén örömmel igazoltuk vissza, hogy kikerülnek a szabályozásból olyan indokolatlan elemek, amelyek nem tartoznak egy ilyenfajta törvény hatókörébe - például a tanulmányi szerződésekkel kapcsolatban -, ugyanakkor viszont helyet kapnak a kiküldetéssel, szabadságolással, bizonyos kedvezmények meglétével kapcsolatos és az ösztöndíjasok számára fontos tételek. Örömteli az is, hogy a távmunka, az idénymunka is mint választható lehetőség helyt kap a módosításban.

Mindezekkel együtt a többség 15 igen szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta, és visszaigazolta azokat a szándékokat, amelyek egy ilyen viszonylag rövid idő után is jó irányú és hatékony választ adnak a gyakorlattal való szembesülés tételeire.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu