DR. BOROS IMRE (független): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Elnök Úr! Azt hiszem, hogy ebben a gabonakérdésben meg az intervencióban egyszer már fogalmilag rendet kellene teremteni. Tavaly összeomlott az intervenció, nem volt raktár meg nem volt pénz, amiből az állam megvegye ezeket az intervenciós készleteket. Végül a gazdatüntetések után aztán valahogy a felvásárlások nagy nehezen elkezdődtek, más dolog, hogy a szerződéseket ugyan megkötötték, az áfát a gazdáknak már be kellett fizetni, a vételárat később kapták meg. Ez már apró, ámde bosszantó technikai részlet. Raktárakba be is került meglehetősen szép mennyiségű anyag. Igen ám, de ez leköt forrásokat.
Az intervenciós készlettel valamit kell kezdeni. Vagy fölhasználják belföldön; belföldön nagyon nehéz lenne felhasználni, hiszen mi sem eszünk több kenyeret, zsömlét se, állatállomány meg már alig van, tehát erre nem támaszkodhatunk, hosszú ideig tárolni pénz, kamat, egyéb költségek. Lehetséges még az eladás az Európai Unió területén, avagy azon kívül. Kínálkozott is egy lehetőség állítólag Portugáliában mintegy 400 ezer tonnára, amit, úgy tudom, még nem nagyon sikerült realizálni.
Aztán vannak további problémák a szállítással, hiszen kikötőkbe és egyéb helyekre kell ezt a terményt kiszállítani, havonta 200-300-400 ezer tonna nagyon kemény szállítási tempó, ha persze van vevő. Vevő persze nincsen. Tehát egy ilyen mértékű intervenciós készlet likvidálásával, eladásával - ami egyrészt a raktárakat üríti, másrészt a zsebet telíti újra pénzzel, jön a következő év - komoly bajok vannak, mert tudomásunk szerint a raktárakban csücsül még 3,5-4 millió tonna gabona. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Idő! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mikor kéne az intervenciót kezdeni? Tulajdonképpen júliusban kellene kezdeni, amikor az aratás befejeződik. Sok a megválaszolatlan kérdés, de anélkül, amit képviselőtársam javasolt, el se lehet kezdeni az egészet.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés