DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Néhány olyan kérdésre szeretném fölhívni a figyelmét, illetve néhány olyan dologról szeretnék beszélni, ami, azt gondolom, minden autópálya, illetve gyorsforgalmi út - mert helyesebb talán, ha így fejezzük ki magunkat, mert ebbe több minden belefér - esetén fölmerül, előkerül. Mindenesetre engedje meg, hogy megjegyezzem azt, hogy ha egy ilyen konkrét dologról van szó, akkor szerencsés volna, ha a konkrét nyomvonalat ismernénk, legalábbis térkép és egyéb vonatkozását. Tudniillik valószínűleg az a nyomvonal, amit korábban a 2003-as törvényben meghatároztunk, valamilyen formában változott, s ha az információim nem csalnak, akkor Szekszárd és Bátaszék között, Decs környékén még nyomvonalproblémáik, illetve egyeztetési problémáik vannak pontosan a régészeti gondok miatt, amit itt föltártak, tehát ezeket azért tudni kellene.
Igen tisztelt államtitkár úr, egyszerre örülök, és egyszerre vagyok bizonyos értelemben szomorú is. A térséget - mivel ott születtem - elég jól ismerem. A következő miatt örülök: végre ez a térség is bekapcsolódhat egy gyorsforgalmi úthálózatba, ez szerencsés dolog. Ugyanakkor én azt gondolom, hogy azon mélyen el kell gondolkodni, hogy egy olyan helyen halad majd a nyomvonal Szekszárd és Bátaszék között, sőt még Bátaszék után is egy rövid szakaszon, ami hihetetlen természeti és kulturális értéket képvisel, s egyszerűen nem lehet úgy elvinni ott a nyomvonalat, hogy érdeksérelem ne következzen be. Ez sajnálatos tény, de amikor autópályákat építünk, akkor ez így alakul. Ezt tudni kell, hogy eddig egy sértetlen területen ez most megvalósításra kerül.
Aztán még egy dologért vagyok szomorú, tisztelt képviselőtársaim, az M1-es miatt. Én az M1-es mellett lakom, és tudom, hogy milyen előnye van, csak egyet tudni kell, tisztelt államtitkár úr: az M1-es mellett létezik egy gyorsforgalmú vasúti pálya is, ami másfél óra alatt lehetővé teszi, hogy Budapestről Hegyeshalomra el lehessen jutni.
(18.10)
Attól félek, hogy az autópálya megvalósításával - ami helyes cél, jó cél - ez a térség örökre letehet arról, hogy a déli országhatárhoz is legalább olyan gyorsforgalmú vasúti pálya épüljön ki, a vasúti hálózat része legyen, mint, mondjuk, Hegyeshalom felé. Szomorú lenne, ha így lenne, tudniillik az eddigi történések azt mutatják, bárhol is volt a világon, ahol az autópálya megépült, ott már vasúti pályát nem építettek vagy nem fejlesztettek. Nagyon helytelen lenne, ha ez ugyanígy lenne ezen a részen is. Tisztelettel arra kérem, hogy a vasúti pálya fejlesztésében is gondolkodjanak.
Még egy dologra szeretném felhívni a figyelmét, amely az egyeztetéseknél, az áraknál fog előkerülni, amikor ezen a szakaszon megterveznek, mondjuk, négy-öt lejárót, lehajtót, az autópályáról le-, illetve felhajtót. Akkor majd az lesz, mint Mosonmagyaróvár esetében, hogy a költségeken spórolva lehagynak lejárókat. Arra kérem önt, hogy ezen a részen - mivel olyan településeket, városokat érint, ahol ezeket a lehajtókat nem lehet megspórolni - erre külön figyeljenek.
Engedje meg, hogy még egy dologra felhívjam az ön figyelmét, ez pedig a következő. Ezen a szakaszon veszélyes hulladékot - mondjuk ki őszintén, a pernye veszélyes hulladék - szeretnének elhelyezni. Ne tévessze meg önöket az érdi tetőn elhelyezett hulladék lehetősége, meg ezen a részen. Szekszárd és Bóly között tipikusan olyan a terület, kivéve, ahol majd alagútban halad az autópálya, az alagútban haladó autópályánál nem kell beépíteni, viszont a többi részén arra kell figyelni, hogy a talajvíz ingadozása lehetővé teszi-e, hogy ez a veszélyes hulladék ott elhelyezhető legyen. A dolognak ez az egyik része. Tudni kellene környezetvédelmi szempontból, hogy a veszélyes hulladékot hogyan helyezik el. Valamilyen paplanréteget aláhúznak-e, megakadályozva, hogy a talajvízbe kerüljön, és a talajvíz ki tudja onnan vinni.
Még egy dolgot hadd mondjak ennek kapcsán, amit - megmondom őszintén - egy picit felháborítónak tartok, ez pedig az 5. oldalon található, amikor azt mondja: a felhasználás feltételei, a szállítási távolságból adódó többletköltségeket a pernye ára kompenzálja.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, az arcátlanságnak is van határa. (Dióssy Gáborhoz:) Nem ön felé indítom ezt a kérdést. De amikor egy veszélyes hulladéknál az merül fel, hogy majd beépítjük az útalapba, az attól lesz rentábilis, hogy mennyiért adják, igen tisztelt képviselőtársaim, ez arcpirító. Nemhogy fizetni kell ezért a pernyéért, hanem a pernye tulajdonosának kellene fizetnie azért, hogy beépítik az útalapba. Tisztelettel jelzem önöknek, ez nem veszélyeshulladék-ártalmatlanítás, ez a veszélyes hulladék eltétele néhány évtizeddel, évszázaddal későbbre, amikor ugyanazt a problémát fogja okozni, mint ma, csak eldugtuk, mint ahogyan a strucc bedugja a fejét a homokba.
Tisztelt képviselőtársaim, én nagyon ódzkodnék és nagyon óvnám önöket attól, hogy a pernye költsége határozza meg azt, hogy még milyen messziről lehet szállítani. A pernye ne költségbe kerüljön, a pernye nyereséges legyen, úgy, hogy az fizet érte, akinek pernyéje van, és még akkor is nagyon-nagyon megfontolnám, hogy az útalapba a veszélyes hulladék beépíthető legyen.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés