TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem szóló kormánypárti képviselőtársunk véleményével, úgy gondolom, nem érdemes foglalkozni, mert ha a vita szerkezetét érezné, akkor tudná, hogy máshogy folyik ez a vita, mint egy részletes vita. Tehát össze tetszett keverni a szezont és néhány más dolgot.
De amiért szót kértem, az azért van, mert a környezetvédelmi bizottság kisebbségi előadójaként késve értem ide, a bizottsági vitánkon épp egy olyan állásfoglalást készítettünk, amely a kormány számára tárgyalási felhatalmazás a napokban az Európa Tanácsban. Ezért nem tudtam onnan eljönni, viszont a környezetvédelmi bizottság múlt heti ülésén ezt a katasztrófavédelmi törvényt tárgyaltuk, és a kormányoldali, azaz a többségi érdemi vélemény nélkül került elfogadásra a bizottságban, ugyanakkor kisebbségi véleményként nagyon sok aggályt megfogalmaztam jómagam is. Ezeknek egy részét tudom elmondani.
Ami általánosságban elmondható, hogy ismételten az a salátatörvény van előttünk, amelynek csak nagyon-nagyon csekély része lenne szükséges, az összes többi dagályossá és túlszabályozottá teszi ezt a katasztrófavédelmi törvényt. Valamint azt gondolom, hogy kétharmados törvény létére való tekintettel a kormánypártoknak a támogatás megszerzése érdekében illett volna olyan egyeztetést lefolytatni, ami nem egy utólagos bólintást (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) takarna.
A következő körben folytatom, köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés