BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Azt gondolom, hogy ha felszólalása, megszólalása első részére kellene reagálni, akkor az egyetértés hangoztatása után talán be is lehetne fejezni ezt a reagálást. De ön nagyon pontosan leírta azt, hogy a szabadság élménye és a szabadság lehetőségének felhasználása hogyan ütközik bele a mindennapok aktuálpolitikai kihívásaiba. Ön két eseményt említett éppen a közelmúltunkból. Engedje meg, hogy azt mondjam, és osszam abbeli véleményét, hogy valóban a magyar társadalom számára az a fontos kérdés, hogy ezt a szabadságélményt ne csak megélje, hanem élni is tudjon vele hosszú távon.

Néhány perc múlva elkezdődik a vita a választási törvény és a választási eljárásról szóló törvények módosításáról, amelyben kialakult egy négypárti konszenzus, de van egy pontja ennek az egész történetnek, amelyben tizen-egynéhány éve hiányzik a konszenzus.

Ön december 5-ére célzott és arra, hogy a nemzetegyesítésnek úgymond ez lett volna az eszköze. Én meg azt mondom önnek, hogy hányszor feledkezünk még meg arról, hogy az itt élő állampolgár, kisebbségi honfitársaink számára meg tudjuk-e teremteni a parlamenti képviselet lehetőségét vagy sem.

Folyamatosan nem élünk a szabadság adta lehetőséggel, alkotmánysértésben vagyunk benne csak azért, mert néhány szalonjogász úgy gondolja, hogy nincs pozitív diszkrimináció, amely összeférne a Magyar Köztársaság alkotmányával, merthogy a kisebbségi mandátumhoz nem elegendő kevesebb szavazat, mint amennyi egyébként egy parlamenti mandátumhoz elég. Miközben mindannyian tudjuk, hogy a parlamenti mandátumok milyen aránytalanul oszlanak meg, ha a leadott szavazatokat vesszük figyelembe.

Nem ez a napirend, nem ez a kérdés, de azt gondolom, hogy igazából akkor lehet a szabadságnak nemcsak élményszerű megéléséről beszélni emelkedett módon e Házban, hanem a szabadság felhasználásáról, mindennapjainkba való beépítéséről, amikor nem mérünk kettős mércével a belpolitikában, nem mérünk kettős mércével a politikában, és nem mérünk általában kettős mércével emberi kapcsolatainkban.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Úgy gondolom, hogy amit az imént jeleztem, az nem a kettőnk közötti vita, az mindenképpen arról szól, hogy hány területen van még adóssága, 14 év után is nemcsak a Magyar Köztársaság parlamentjének, hanem az ország népének saját magával szemben. És ha erről nem feledkezünk meg, akkor talán egyszer mind a ketten pozitív élményeinket és pozitív tapasztalatainkat sorolhatjuk majd ebben a Házban, bármelyik felén foglaljunk helyet.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu