GULYÁS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Örültem volna, ha az előző napirendi ponthoz hasonlóan ezt a törvénymódosítást is négypárti konszenzus alapján tárgyalhatnánk, mert megérne annyit, biztos vagyok benne. Ennek a törvénymódosításnak talán még nagyobb jelentősége van - akik a közigazgatásban vagy az önkormányzatoknál dolgoznak, úgy érzik -, mint a választási törvény módosításának, mert ez mindannyiunkat érint. Mikes Éva képviselőtársam azt mondta, hogy ez a törvény a közepes és a nagyvárosokra vonatkozik, véleményem szerint azonban mélyen érinti a kistelepüléseket is - legyenek azok Baranyában, Szabolcsban vagy bárhol -, mert az ott élők is, mindannyian érzékeljük azokat a problémákat, amelyek az önkormányzat és az önkormányzat hivatala vagy az önkormányzat által fenntartott intézmények működése kapcsán a mindennapok során jelentkeznek.
(12.40)
Azt mondanám Kosztolányi képviselőtársamnak, hogy igaza van abban, hogy a belső ellenőrzési feladatokra alkalmazott személyt meg kell fizetni, és a mostani körülmények között a jó belső ellenőr természetesen, aki olyan képzettséggel rendelkezik, tisztességes honoráriumot kér, de a többcélú kistérségi társulások pályázati lehetőségénél ez a lehetőség számunkra, települések számára fennáll, és lehetőség van arra, hogy akár 10-17 vagy akár 20 kistelepülés alkalmazzon belső ellenőrt vagy belső ellenőröket.
Azt hiszem, hogy a későbbiek során is, amennyiben a normatívában ez a finanszírozás benne lesz, akkor semmi probléma nem jelentkezik a képviselő-testületek részéről, és hangsúlyoznám még egyszer, hogy egyetértek teljes mértékben Mikes Évával, hogy egy olyan 5-6 fős képviselő-testület és annak az apparátusa soha nem lesz képes ilyen-olyan tervek elkészítésére, olyan tervek elkészítésére, amik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az EU-jogszabályoknak megfelelnek, ezért kell a kistérségi társulásokat létrehozni, hogy ezeknek a feladatoknak eleget tudjunk tenni, és természetesen a helyi ügyeket az 5-6 fős képviselő-testület meg fogja oldani. Köszönöm a lehetőséget.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés