DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A magam részéről nem szavaztam igennel az együttes lebonyolításra a részletes vitánál, hiszen megint egy salátatörvénnyel van dolgunk, három különböző törvényt módosítanak egyszerre az előterjesztésben, amik összefüggnek ugyan, de külön tárgyalandók, és külön is módosíthatók.
Az első felszólalásomban az ajánlás 2., 3., 4. és 5. pontjához kívánnék hozzászólni. Ezek összefüggnek az önkormányzatok vagyongazdálkodásával. Az általános vitában már elhangzott, hogy ez a törvényjavaslat lehetőséget kíván teremteni arra, hogy az önkormányzatok kiszélesítsék vagyongazdálkodási területüket, és úgynevezett vagyonkezelőket is bevonhassanak az önkormányzati feladatok ellátásakor. Én az általános vitában is kifejtettem, hogy ez annak a beismerése, hogy a jelenlegi kormányzat egy árva fillért nem kíván biztosítani a 2006. évre az önkormányzatoknak a feladatok ellátásához, a növekvő feladatok ellátásához. Egy mézesmadzagot húzott el a kormány, jogszabályi lehetőséget kívánnak biztosítani arra, hogy ha másképp nem megy, próbáljuk meg vagyonkezelésbe adni a vagyont, és így valahogy túlélni azt az egy évet, ami még ebből a kormányzati ciklusból hátravan.
Mind a négy módosító javaslat azzal foglalkozik, hogy ha már ez így van, és tegyük félre a rossz szándékot, és mondjuk azt, hogy az önkormányzatoknak ezt a lehetőséget biztosítsuk, vagy élnek vele, vagy nem élnek vele a jövőben, akkor viszont érthetetlen, hogy miért vannak benne olyan előírások, amelyek szigorítják, illetve indokolatlanul kibővítik ezt a mozgásteret. Az első módosító javaslatban amellett érvelek, hogy ne lehessen a korlátozottan forgalomképes vagyontárgyakat vagyonkezelésbe adni. Ha a kormányzati szándék és az önkormányzati vezetők szándéka tényleg arra irányul, hogy ne éljék fel a vagyont, és ne legyenek kénytelenek eladni az önkormányzati közvagyont annak érdekében, hogy a feladatokat finanszírozni tudják, akkor maradjunk ebben a körben. Ne adjuk el az önkormányzati, egyébként eladható vagyont, hanem adjuk vagyonkezelésbe! Éppen ezért az a javaslat a 2. ajánlásnál, hogy a korlátozottan forgalomképtelen vagyontárgyak ne kerülhessenek vagyonkezelésbe adásba.
A másik kérdéskör ugyanebben a paragrafusban arról szól, hogy a javaslattevő a törvényjavaslatban korlátozni kívánja viszont a forgalomképes vagyonnak a vagyonkezelésbe adását. Azt mondja a jogszabály, hogy lakóépületeket, vegyes tulajdonú épületeket, ilyen épületekben lévő lakásokat, nem lakás céljára szolgáló helyiségeket vagyonkezelésbe ne adhasson az önkormányzat. Miért ne adhasson? Erre nem kaptam választ sem a bizottsági ülésen, sem azóta egyetlen egyeztetés során sem. Miért korlátozzuk az önkormányzatokat abban a helyes gazdálkodási szempontú megoldásban, hogy a saját tulajdonukban lévő lakásokat és helyiségeket, amivel eddig is szabadon gazdálkodtak, elidegeníthették őket, bérbe adhatták, haszonbérbe adhatták volna, miért ne adhatnák most vagyonkezelésbe?
Tehát azt javaslom, hogy vegyük ki a törvényjavaslatból ezt a korlátot, és engedjük a forgalomképes vagyonnak akkor már a teljes körű kezelését az önkormányzatok részéről.
Egyetlenegy soványka választ kaptam talán tegnap az önkormányzati bizottsági ülésen, hogy majd a lakástörvényben fogjuk szabályozni a lakásokkal és a nem lakáscélú helyiségekkel való gazdálkodást. A lakástörvényben sok minden jogviszonyt kell újraszabályozni, a gazdálkodást most kell szabályozni és nem a lakástörvényben. A lakástörvény nem tartalmazhat rendelkezéseket az önkormányzati vagyonnal kapcsolatosan.
Ugyancsak érthetetlen volt számomra az, hogy miért csak a képviselő-testület köthet kizárólagosan vagyonkezelési szerződést, és ezt miért nem lehet átruházni például az önkormányzatok bizottságaira. Nagyon sok olyan önkormányzat van, ahol a bizottságok különböző értékhatárok között mozogva önállóan szerződést köthetnek, illetve a hatáskörükben eljárhatnak. Miért kell csorbítani az önkormányzati testületeknek az eddig is szmsz-ben, szervezeti és működési szabályzatban meglévő hatáskörét? Miért avatkozik be a törvény az önkormányzat belügyébe jobban, mint ahogy abba kellene.
Köszönöm szépen az eddigi figyelmüket, folytatni kívánom. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés