DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Ebben a kétpercesben csak a belső ellenőrzéssel kívánok foglalkozni. Azon kell majd elgondolkodni, hogy a kistelepülések miből fogják finanszírozni a belső ellenőrt meg a belső ellenőrzési szervezetet. Attól tartok, hogy a kormányzatnak ehhez forrást kell juttatnia az önkormányzatokhoz, mert abban valamennyien egyetértünk, hogy a belső ellenőrzésre szükség van.
Nem olvastam fel a módosító javaslatom, mert nem akarom azt állítani, hogy az jobb, mint az eredeti szöveg, de most kénytelen vagyok, mert Jüttner úr szóvá tette ezt a dolgot. Az önkormányzati bizottság támogatta a módosító javaslatom, amely azt mondja, hogy a belső ellenőr a vizsgálatairól, megállapításairól jelentést tesz, a hiányosságok, szabálytalanságok megszüntetésére javaslatot készít a jegyző vagy a polgármester részéreö. Tehát nem ajánlást tesz vagy megállapítást, hanem jelentést készít, s majd a jegyző és a polgármester szabadon eldönti, hogy azt a testület elé terjeszti, vagy saját hatáskörben intézkedik, ugyanis mindkettőjüknek kötelessége ezekben a kérdésekben teljes mértékben intézkedni.
Amit a gazdasági programmal kapcsolatban hallottam az előző kétperces felszólalásban, azzal egyetértek. Magam is javasoltam, hogy a gazdasági program keretében a taxatív felsorolás térjen ki arra, hogy a gazdasági program tartalmazza különösen a fejlesztési elképzeléseket, a közoktatás színvonalának javítását, az életkörülmények általános és folyamatos jobbítását. De beletettem - lévén vagyongazdálkodással foglalkozó önkormányzati ember - külön a vagyongazdálkodást is. Képviselő asszony azt mondta, hogy ez az a módosító szöveg, amit majd el fogunk fogadni a végén; én ebben reménykedem.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés