ÉLŐ NORBERT (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez a módosítás arról szól, ami a legnagyobb problémája az egész forrásmegosztásnak, hogy az ingatlanvagyon-kataszteri adatok nem igazán hitelesek. Emiatt kellenek ezek a kis módosítások, hiszen ha ezeket a módosításokat be tudjuk venni, akkor egy idő után elérjük azt, hogy minden egyes adat a helyére kerül, és ha minden adat a helyére került, akkor gyakorlatilag nem lesznek ezek a nagy ugrálások a forrásmegosztásban. Mert maga a rendszer egyébként jó, tehát az alaprendszer önmagában jó, azért vannak ezek a nagy ugrások, arra hívnám fel a figyelmet, mert az ingatlankataszteri adatok nem jók, és még mindig történnek módosítások: tavaly a XI. kerület talált nagyon sok négyzetmétert, idén Óbuda talált nagyon sok négyzetméter partterületet, aztán a XII. kerület is talált. Mindenki megtalálja a saját tulajdonát, és amikor ez rendben lesz, akkor nem lesz baj majd ezzel az egész forrásmegosztással. Azért szükséges ez a mostani módosítás, én ezért kérném az ellenzéki képviselőtársaim támogatását, mert ez rendbe rakja a vagyonkataszteri adatokból származó olyan adatok használatát, amit esetleg az önkorrekció keretében eddig nem lehetett bevinni. Gondolok itt az állatkertre, a parkosításra vagy a polgármesteri hivatalok benne nem létére, ami most már szerepel Tiba főjegyző úr engedélyével, de előtte ezeket sem lehetett volna módosítani, most ezt is megoldja ez a törvényjavaslat.

A lehetetlen adatoknál pedig - a múltkor még vitatkoztunk azon, hogy van-e olyan, hogy lehetetlen adat, most már elfogadják képviselőtársaim is, hogy van lehetetlen adat - arról van szó, amikor a határértékek kimennek egy törvényjavaslaton. Tehát amikor egy építményadó a megállapított 900 forinthoz képest, mondjuk, 1100 vagy 1200 forintra jön ki; ugye, ez nem lehetséges. Ezért mondom, hogy vannak olyan adatok, amelyek igazából hibás vagy téves adatok, amiket javítani szükséges.

Arra hívnám fel a figyelmet, hogy a könyvvizsgálat, ami most van, tehát a Fővárosi Önkormányzat könyvvizsgálója, szerintem elégséges ahhoz, hogy egy idő után ez rendben legyen. Tehát nem szükséges ehhez az ÁSZ, hiszen nem az Állami Számvevőszék jobb szakmai hozzáértése a hibája ennek, hanem az ingatlanvagyon-kataszter. Emellett azáltal, hogy ez az új törvényjavaslat behozza a kerületek véleményezési jogát mint új eszközt, ez azt eredményezi, hogy sokkal kevesebb hiba van. És ha megfigyelték, tisztelt képviselőtársaim, az idei évben már a Tiba főjegyző úr által jegyzett új forrásmegosztási rendeletben nagyon sok egyeztetés történt a kerületekkel.

(21.50)

Emellett, amikor ezt a törvényjavaslatot megalkottuk, egyeztettünk a Fővárosi Önkormányzattal, egyeztettünk a kormánnyal, egyeztettünk a fővárosi frakciókkal és egyes kerületekkel is. Úgy gondolom, hogy nagyon sok javaslatot figyelembe vettünk.

Egyébként, amiről a múlt héten beszéltünk, hogy azért nem zárjuk le az általános vitát, hogy a módosító javaslatok be tudjanak jönni - úgy gondolom, hogy egy hét alatt a Fidesz-frakció is megtette a módosító javaslatait Kosztolányi Dénes és Nagy Gábor Tamás által, bár az övét még nem láttam, csak tudom, hogy van. Nyilván ezek a javító szándékú módosító javaslatok is hozzájárulnak ahhoz, hogy ősszel egy konszenzusos javaslatot fogadjunk el. Arra most nem látok lehetőséget, hogy egy átfogó módosítás megvalósuljon az ősszel. Viszont, ha őszig nem fogadjuk el ezt a technikai módosító javaslatot, az azt fogja eredményezni, hogy a 2006-os forrásmegosztásnál is viták lesznek ugyanezekből az adatokból kifolyólag, mert a vagyonkataszteri adatok nem jók egyelőre még. Majd a vagyonkataszteri adatok egyszer biztos jók lesznek, de ennek még nincs most itt az ideje.

Úgyhogy azért javasolnám, hogy azt gondolják meg ellenzéki képviselőtársaim, hogy ha ezt most nem tesszük be, és az őszi forrásmegosztási rendeletnél, ami lesz, nem lehet majd ezeket figyelembe venni, akkor megint ott leszünk, hogy technikai módosítások nem lesznek lehetségesek, és emiatt megint ott fogunk állni, hogy nem lesz jó a forrásmegosztási rendelet, és rángatni fogjuk a rendszert.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu