DR. VASS LAJOS, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Elnök Úr! Képviselő Úr! Értem és megértem a felháborodását. Azonnali vizsgálatot indítottunk, és személyesen beszéltem Monok István főigazgató úrral a Széchényi Könyvtárban.
Jelenlegi információink az alábbiak - a vizsgálat eredményét önnek írásban természetesen el fogjuk küldeni -: ezek az anyagok nem tartoznak az Országos Széchényi Könyvtár anyagai közé, állományát nem képezik, és nem leltári anyagok. Mindegyikből van eredeti példány, és az Index állításával ellentétben nem 1867-től, hanem 1935-től 1952-ig tartalmaznak anyagokat azok a kosarak, amelyekről képviselő úr is beszélt. 1999-ig mintegy negyven évig vizes pincében tárolták ezeket, ahol a víz és a galambok pártfogásában voltak részesítve. 1999-ben kimentették ezt az anyagot, a Széchényi Könyvtár 2000-ben megpróbálta fertőtleníttetni 800 ezer forint plusz áfa költségen. Kiderült, hogy a fertőtlenítés - ami sok problémát és kárt okozott a munkát végző emberek egészségében is - nem sikerült, ezért ÁNTSZ-vizsgálatot kértek, hogy állapítsák meg, az anyag fertőzött-e vagy nem. Itt van nálam az a jegyzőkönyv, amit az idén februárban készítettek, ez tartalmazza, hogy az anyag fertőzött, nemcsak poros volt, hanem nagyon komoly penészréteggel is rendelkezett, ezért azt kérték, hogy az anyagot azonnal égessék el. Sőt a jegyzőkönyvben van egy olyan rész is, amely az égetésig történő időszakban való tárolásra vonatkozó előírást tartalmazza, valamint az anyagot kezelő emberek biztonsági intézkedéseire is vonatkozik jó néhány megjegyzés. A lényeg: mi úgy tudjuk, hogy ezt a fertőzött anyagot el kellett égetni.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés