DR. SERFŐZŐ ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A szerzői jog módosításáról szóló, előttünk fekvő törvényjavaslat kis terjedelmű, de fontos rendelkezéseket tartalmaz. A módosítás a követő jogról szól, ez az egyik legfontosabb eleme. A követő jog intézménye a magyar jogrendszerbe történt bevezetése óta azt a célt szolgálja, hogy a műalkotások szerzői alkotásaik első eladását követő átruházásaik után méltányos részesedést kapjanak.

De hát miért is kell ezt szabályozni? Hiszen a közvélekedés egy része szerint a műalkotások nagyon tetemes áron kelnek el. Ha megnézünk egy-egy aukciót, egy-egy katalógust, akkor ott bizony csillagászati árakkal találkozunk. Ennek a hátteréhez egy kis kitérőre lesz szükség, és úgy vélem, hogy az általános vita kerete ezt megengedi.

(11.40)

Az emberiség fejlődéséhez tartozik, hogy az emberi tevékenységek egy-egy jól elhatárolható területét elkülönítsék az általános piacgazdasági viszonyoktól. Ilyen terület például a műalkotások létrehozása.

Azt gondolom, nincs vita abban, hogy a műalkotások létrehozását támogatni szükséges. Eredeti festményeket, rajzokat, grafikákat, iparművészeti alkotásokat, szobrokat, kerámiákat, üvegtárgyakat nem lehet utasításra, szalagrendszerűen előállítani, illetve lehet, de azoknak az értéke majd olyan is lesz. A műalkotások előállítása nélkül pedig az ember maga nem lenne az a humánus alkotó lény, aki a műalkotásaiban is elemzi a múltját, megéli jelenét és gondoskodik a jövőjéről.

Azok a személyek, akik munkásságukat vagy munkásságuk nagyobb részét a fenti alkotások előállítására fordítják, bizonyos védelmet, jogbiztonságot élveznek e törvénymódosítás révén. A műalkotások természetéből adódik, hogy közvetlenül a keletkezésük után még nem lehet tudni, hogy milyen lesz azok fogadtatása. Emiatt az első alkotások fogadtatása sokszor vitákat is okoz, gondoljunk például az avantgárd művészet megjelenésére, és a vitáktól függően persze a műalkotások piaci elismertsége is késhet.

Számos példát lehet arra is mondani, hogy sok műalkotó úgy éli le az életét, hogy műveit csak halála után kezdik elismerni. Ilyenkor aztán a műalkotások értéke meredeken emelkedik, ezt követően a műkereskedők igen nagy haszonnal forgatják ezeket a termékeket.

Ha magyar példát veszünk, akkor említhetném Csontváry Kosztka Tivadar életét, az ő sorsa alakult úgy, hogy tetemes értéket tett le a magyar kultúra asztalára, mégis az élete úgy alakult, hogy megélhetésre alig futotta belőle, igazából a művészi munkájának az értékét az utókor ismerte el.

Úgy gondolom, ma már mindenki nagyon örülne, ha egy-egy Csontváry Kosztka Tivadar-alkotáshoz hozzájuthatott volna - annak idején, amikor keletkeztek, még nem volt érte nagy tolakodás. De ha összehasonlítom két másik neves magyar alkotóval, mondjuk, Munkácsy Mihállyal vagy Benczúr Gyulával - nemrég láthattuk Munkácsy kiállítását -, az ő sorsuk, életük például úgy alakult, hogy az életükben haszonélvezői lehettek annak a rendkívül értékes munkának, amelyet létrehoztak. Ugyanezt mondhatnám Benczúrról is, hiszen életében nemcsak Nógrád megyében tudott kastélyt, műtermet vásárolni, hanem Ausztriában is tekintélyes ingatlanokkal rendelkezett. Ezt próbálja az ezt megelőző törvényi szabályozás, illetve a módosító javaslat pufferolni, hogy ilyenek a mai alkotóművészekkel ne fordulhassanak elő.

Talán a hozzám hasonló korúak emlékeznek még az 1980-as évek elejének egyik nagy vitakérdésére, amely úgy szólt, hogy áru-e a kultúra. A művészek, a műalkotók szerettek volna kitörni az akkori “tiltom, tűröm, támogatomö köréből, ez nem elsősorban szerzői jogi vita volt, de voltak ilyen jellegű leágazásai is. Vagy például a tegnapi napilapokban olvastunk egy művészről, aki megrendelésre gyártott egy általa 30 milliósra becsült festményt, a piac, úgy tűnik, egy fillérrel sem értékeli, a művész élete erre rámegy, megbetegedett. Ez is példa arra, hogy ha a politika avatkozik bele a művészetbe, abból semmi jó nem keletkezik.

Az Európai Unió joggyakorlata tőlünk következetesebben viszi végig azt az elvet, hogy a képzőművészetet nem politikailag kell befolyásolni, hanem tárgyszerűen segíteni szükséges. A segítség módja az úgynevezett követő jog megalkotása, amely egy olyan díjigény, amely a képző- és iparművészeti alkotások szerzőit illeti meg, az eredeti művek minden, az elsőt követő eladása után. Ezzel azt a hátrányt próbálja kompenzálni, hogy az ilyen, úgynevezett egypéldányos alkotások anyagi sikeréből a szerző nem tud részesülni azt követően, hogy eladta a művét, hiszen amikor a szerző az első eladását bonyolítja, akkor rendszerint a műteremből adja el a művét, ha műkereskedői hálózaton keresztül történik az eladás, a műkereskedő a maga infrastruktúrájával kiállításokat szervez, prospektusokat készít, a vevők össze tudják hasonlítani más művekkel, ezáltal hozzásegíti a művet a felértékeléshez. A felértékelés után ha a következő eladásból a művész nem részesül, akkor egy olyan aránytalanság adódhat elő, hogy a második vagy harmadik eladásnak sokkal nagyobb lesz az értéke, a tényleges létrehozó pedig ebből nem részesülhet.

Természetesen itt is felállít tól–ig-okat a jogszabály, egy minimumot, ez 5 ezer forint. Az eladási ár alatt nem kell jogdíjat fizetni, hiszen itt a költségek nem fedeznék ezt az összeget; és felállít egy maximális összeget is, ez 12 500 euró, amit nem lehet meghaladni.

A követő jog díjának megfizetési kötelezettségével a törvény szerint a műkereskedők tartoznak. Új szabály, hogy műkereskedőnek minősülnek a múzeumok, és örvendetes, hogy ha az ember elmegy egy múzeumba megnézni, hogy bővül, szaporodik nemcsak a kiállítandó tárgyaknak, hanem azoknak az eszközöknek a kelléktára is, ahol kereskedelmet folytatnak. Tehát ha ezen a hálózaton keresztül a múzeum nem saját magának vásárol, hanem továbbeladásra, akkor díjat kell fizetni; amennyiben a közgyűjteményi funkciónak megfelelően kiállítás céljára vásárolja, akkor viszont az eredeti funkció alapján nem kell díjat fizetni.

Garanciát is ad a módosítás a jogosultaknak, az eladást követő három éven belül követelhetik azon információkat a műalkotás forgalmazójától, amelyek a követő jogdíj beszedéséhez szükségesek. Magyarország egyébként az Európai Bíróság esetjoga alapján az Unió valamennyi tagállamának állampolgára részére biztosítja a követő jog védelmét.

Tisztelt Országgyűlés! A javaslat másik jelentős eleme a fizető köztulajdon intézménye. Ez egy olyan járulék, amelyet a védelmi idő lejárta után kell fizetni, tartalmában hasonlít a követő jogdíjhoz. A különbség az, hogy ezt az összeget nem az adott alkotás szerzőjének jogutódai kapják, hanem a fiatal alkotók támogatását szolgálja. Az ismeretleneknek ugyanis nehéz kitörni az ismeretlenségből, egy kiállításon való részvétel költségekkel jár, az új, a kortárs művészet általában egy kis idegenkedéssel is jár, és ha nem támogatják ezeket a művészeket, egy részük elbukhat a pálya kezdetén, és így nem jöhetnek létre olyan műalkotások, amelyek e jogszabály segítségével létrejöhetnének.

A fentiek alapján támogatjuk a módosító javaslatot. Kérjük, hogy a tisztelt parlament vitassa meg és fogadja el. Mi, képviselők így válhatunk a művészetek mecénásaivá.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu