IVANICS ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Köszöntöm a Versenyhivatal elnökét is, és, tisztelt képviselőtársaim, mindjárt egy személyes dologgal szeretném kezdeni. Józsa képviselőtársunk a gazdasági bizottságban elhangzottakat hitelesen adta elő, annyit teszek hozzá, hogy volt egy olyan időszak a gazdasági bizottság vitájában, amikor sorozatosan azok az elvárások fogalmazódtak meg, hogy szigorúbb eljárásokat, még következetesebb magatartást a bankokkal szemben és a többi, záporoztak az elnök úr felé. S akkor az elnök úr a viszontválaszában egyszer megjegyezte, hogy de hát vegyék figyelembe, képviselőtársaim, hogy a versenyt nem mi gyártjuk, vagyis nem mi alkotjuk a versenyt, tehát a Versenyhivatal nem tud versenyt létrehozni, viszont egy nagyon fontos szereplője a magyar gazdasági életnek, és általában a világon mindenütt a Versenyhivatalnak egy nagyon kitüntetett szerepe van. Ez egy szerep egy nagyon egyensúlyozó, egy méltányos, ugyanakkor szigorú fellépést igénylő viselkedés is.

Ehhez képest én szomorúan állapítom meg, hogy itt a parlament plenáris ülésén igen szerényen képviseljük ezeket a, hogy úgy mondjam, állampolgári érdekeket, amelyeket egy Versenyhivatal felé és a versenyjog felé meg kell fogalmaznunk. Ennek talán az is oka, hogy jelen pillanatban fontos bizottsági ülések zajlanak, gazdasági bizottság, költségvetési bizottság. Ez szintén olyan kérdésre mutat rá, ami sokszor vita tárgyát képezte, hogy mi a jó parlamenti ülésezés. Ez így semmiképpen nem mondható jónak, tehát én Áder elnök úrnak adok igazat, hogy az a rendszer, hogy tisztán bizottsági hét, tisztán parlamenti hét, sokkal egészségesebb és tisztább működést biztosított a parlamentnek - ennyit zárójelben.

Magával a versennyel Magyarországon, úgy mondhatom, politikailag gyakorlatilag elégedettek is lehetnénk, hiszen van egy jól működő Versenyhivatalunk, amely tartja a lépést a nemzetközi mezőnyben, szépen építkezik évről évre, megfelelő szellemi potenciállal rendelkezik. De ha valójában megnézzük az igazságot, akkor azt el kell mondanunk itt egymás között is, hogy mindig követő magatartást végzett a Versenyhivatal. Amikor a gazdasági élet szereplői részéről jöttek a csalafintaságok, amikor a privatizáció a kezdeti időszakban nagy lendülettel ment, akkor még a Versenyhivatal olyan szabályok szerint működött, hogy a külföldi anyacégek az itteni leányvállalataikkal nem voltak összekötve, tehát külön versenyjogi szereplőként, külön versenyszereplőként lehetett elkönyvelni a leányvállalatot és az anyavállalatot. Ez természetesen nagyon sok olyan előnytelen üzlethez is vezetett, amelynek most kell hogy megfizessük az árát. Emiatt tudott kialakulni a homogén termékek gyártása területén nagyon sok monopol közeli helyzet, vagy mondhatjuk, hogy monopolhelyzet. Ilyen a cementgyártás, a növényolajipar, a cukoripar, és sorolhatnánk még ezeket a területeket.

Ezeket a kérdéseket megpróbálta korrigálni később a törvényhozás is, és ez mindig vagy majdnem mindig a Versenyhivatal jelzése alapján történt, ezért lehet méltányolni külön, hogy folyamatosan tanulmányokat, vizsgálatokat készít igen magas fokon, nagy hozzáértéssel. Ezt a politika, maga a parlament hol megfogadja, hol nem. Én magam is úgy vagyok ezzel, hogy bizonyos területeken teljesen jogos és értelemszerű a továbblépés, de vannak olyan területek, amelyeknél meggondolandó, például a gyógyszer-kereskedelem liberalizálása. Egy nagyon komolyan megfontolandó kérdés, hogy egy jól működő patikarendszert, amely Európában igen komoly gyökerekkel bír, egy liberalizált gyógyszer-kereskedelemmel rendítsük meg, vigyük romlásba. Ez egy nagyon nagy kérdés. De ettől függetlenül a parlament nagyon súlyos felelőssége, hogy a törvényeket, nemcsak a versenytörvényt, hanem a kapcsolódó törvényeket is hogyan alakítja.

Nincs még kereskedelmi törvényünk, módosítani kellene a gazdasági törvényt, módosítani kellene - már elhangzott korábban - a közbeszerzésekről szóló törvényt, de a csődtörvényt is. Ehhez kapcsolódna természetesen a polgári törvénykönyv, a büntető törvénykönyv módosítása és egy teljes jogharmonizáció, hogy ne forduljon az elő, ami szintén elhangzott már itt az előttem szólók részéről, hogy egy nagyobb értékű versenyhivatali elmarasztalás, büntetéskiszabás esetén az illető cég évekig perelhet, esetleg el is tűnik mögüle, és lehetetlen lesz a nagy összegű bírság behajtása. Nagyon fontos, mert ha megvizsgáljuk a tőlünk nyugatra lévő, fejlett ipari államok versenypolitikáját, akkor azt kell megállapítanunk, hogy hihetetlen magas büntetési tételek vannak, különösen kartelltevékenységeknél. Sok-sok milliárd forintot szabnak ki - euróban is milliárdokat, millió eurókat tudnak kiszabni - egy-egy ilyen kartelltevékenységre.

Nem véletlen, hogy az ÁSZ felülvizsgálata a Versenyhivatalnál pontosan ilyen javaslattal élt, hogy a parlament fontolja meg ezeket a büntetési tételeket, és módosítsuk a Versenyhivatal mozgásterét ezzel, mert - ahogy elnök úr fölvázolta - a kartelltevékenységből kilépők részére itt az engedékenységi politika eredményessé tétele érdekében szükséges volna, hogy maga a bírság olyan elrettentő mértékű legyen, hogy érdemes legyen egy kartelltevékenységből kilépni. Jelen pillanatban ez nevetséges, az ott szerzett haszon és a büntetés tétele között nincs olyan arány, ami egyáltalán megfontolásra késztetné azt a piaci szereplőt, hogy kilépjen ebből a kartelltevékenységből. Ha megfontoljuk, hogy akármelyik homogén termék piacán, ha egy 10 százalékos extraprofitot tud most profitálni, akkor az több száz milliárdot hozhat akár évente is az adott piaci szereplőnek, ehhez képest néhány tíz milliós bírság igazán nem rendíti meg azt a szereplőt.

Talán néhány konkrét kérdést is érdemes megvizsgálni, amelyben mindenképpen elismerés illeti a Versenyhivatalt, hogy egyáltalán sikerült föltárni. A Versenyhivatal világos és korrekt működésének megjelenése a magyar médiában is hozzájárult ahhoz, hogy a versenyjogszabályok kijátszásai valamilyen módon könnyebben kerüljenek feltárásra, tehát ehhez mindig kellenek a piac részéről jelzések, vagy esetleg közhivatalok részéről jelzések, hogy ezek kiderüljenek. Így van ez a közbeszerzések esetében is. Természetesen tudjuk, hogy egy közbeszerzés esetén könnyű ellenérdekelt felet találni a közbeszerzés nyertesével szemben, ugyanis ott vannak a vesztesek, de nehéz abban az esetben, ha ez a közbeszerzés úgy zajlik le, mint, mondjuk, az autópálya-tender esetében, hogy minden szereplő összejátszott, és egymás között megállapodtak az árakban. Természetes, hogy így óriási ártöbbletet lehetett elérni, és kész csoda, hogy mégis azért a Versenyhivatal érdeklődési körébe, illetve a Versenyhivatal által feltárása került. Ugyanilyen a Bartók Béla úti közbeszerzés esete is.

(13.30)

Ha meggondoljuk - ez most mind a kettő építőipari példa -, Magyarországon, figyelembe véve azt a néhány külföldi nagy céget, amelyik részt vesz ezeken a közbeszerzési tendereken, igazán kevés az a szereplő, amelyik minősítetten és potenciálisan jogosult részt venni ezeken a közbeszerzési eljárásokon. Tehát itt az országunk mérete már bizonyos értelemben határt szab annak, hogy valódi verseny legyen, mert ezek a szereplők ismerik egymást, és nagyon könnyű azt a kartellgyanús… - vagy egyáltalán egy ilyen összejátszást kikerülni újabb szereplőkkel. Ennek a közbeszerzési törvény is akadálya, mert olyan szigorú korlátokat állít a közbeszerzésen való részvétel jogával kapcsolatban, hogy ez a versenyt rendkívüli mértékben szűkíti.

Ezért van az, hogy az Európai Unióban a közbeszerzéseket például ilyen építőipari jellegű területen, de máshol is sokkal magasabb értékhatárnál állapítja meg. Meg merem kockáztatni, hogy talán meg is kellene lépcsőzni ezt a dolgot, mert természetesen egy autópálya-tenderen nagyon kevés vállalat van minősítve, amelyik már épített autópályát, vagy legalábbis olyan referenciái vannak, hogy jogosan tudna pályázni egy ilyen területen.

Tehát ebben az esetben, az ilyen nagy munkáknál - és a visszaellenőrzéseknél is - a Versenyhivatalt is föl kellene készítenünk egy olyan képességre, hogy költség alapon tudjon reális mérlegelést tenni, hogy az megfelel Magyarország vagy a magyar állampolgárok érdekeinek, hogy az elvárható költségekhez képest mennyivel többért végzi azt a tevékenységet, és itt egy bizonyos szabályozási vagy beavatkozási lehetőséget teremteni. De hangsúlyozom: ezt nagyon óvatosan kell csinálni, úgy, hogy a verseny szabadsága is megmaradjon, ugyanakkor az állampolgárok jogos érdekeinek a védelme megjelenjen.

Ehhez nélkülözhetetlen a jogharmonizáció, nélkülözhetetlen a Versenyhivatal megfelelő finanszírozása, és nemcsak a Versenyhivatalé, mert a Versenyhivatal akkor fog tudni eredményesen és jól működni, hogyha a kapcsolódó szervezetek is, az Energia Hivatal, az ott működő piacvédelem, maga a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségek is megfelelő finanszírozással rendelkeznek, és ne az legyen, mint a ’95-ös költségvetés elfogadásakor, hogy úgy kellett könyörögni, hogy legalább a dologi kiadások olyan szinten megmaradjanak, hogy el tudják végezni az alapfeladataikat.

Tehát reálértékben csökkent ezeknek a szervezeteknek a költségvetési támogatása. Ez nem elfogadható. Föl kell ismerni a politika szereplőinek, hogy ezek a szervezetek közvetlenül az állampolgárok érdekeit szolgálják, és sokkal nagyobb összeget tudnak a helyes működésük során az állampolgárok zsebébe varázsolni, mint egy költségvetési megtakarítás az ő részükről. Nem összehasonlítható a két tétel, hiszen egy helyes versenypolitikai gyakorlat az állampolgároknak milliárdokat, sok milliárdot tud megspórolni azzal, hogy a kartelltevékenységet, a monopóliumokat és az egyéb rendellenes működéseket letöri.

Ehhez kérem képviselőtársaim segítségét. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu