BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási bizottság szeptember 12-én tárgyalta meg a benyújtott törvényjavaslatot.

Az európai uniós irányelvvel kapcsolatos jogharmonizációval természetesen egyetértünk, hiszen a benyújtott törvényjavaslat az 1980-ban elfogadott irányelvre alapozva azt a célt tűzi ki maga elé, hogy a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalót emiatt ne érje hátrány, magyarul akkor is hozzájusson a munkabéréhez, jogos követeléséhez, ha a gazdasági helyzet miatt a munkáltató felszámolás alá kerül, illetve csődbe jutott. Ezzel - mint említettem - egyetértettünk, de szeretném felhívni itt és most is a miniszter úr figyelmét arra, hogy ez idáig olyan még nem történt meg, hogy uniós irányelv átvétele esetén ne kapta volna meg a bizottság az irányelv hiteles magyar fordítását. Most megtörtént, a bizottsági ülésen került kiosztásra az a módosítás, amit a törvényjavaslat magában foglal.

Ezenkívül kifogásoltuk, hogy a benyújtott törvényjavaslat a jogharmonizáció mellett a foglalkoztatási törvényt is módosítja, azt a módosítást, amit a parlament a tavaszi ülésszakán fogadott el. Az ellenzéki képviselők ez utóbbi megoldással nem értettek egyet, de természetesen nem akarjuk megakadályozni azt, hogy a munkavállaló megkapja jogos követelését, járandóságát akkor is, ha a munkáltatója csődbe jutott, ezért a bizottsági vitában elhangzottak alapján egyhangúlag javasoljuk a benyújtott törvényjavaslat elfogadását.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu