IMRE ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar gazdaság helyzetével foglalkozó szakmai viták középpontjában egyre hangsúlyosabban kerül szóba a hazai kis- és középvállalkozások versenyképessége mind az itthoni, mind pedig a nemzetközi kitekintésben egyaránt.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr kínai útjával és ennek során a vízumkényszer eltörlésére tett ígéretével kapcsolatban a hazai kereskedők részéről ismét felszínre kerültek azok az aggódó hangok, amelyek egyre több esetben kifogásolják, hogy Magyarországon ma nem látják érvényesülni az egyébként nemzetközi gyakorlatban alkalmazott és mindenhol a hazai vállalkozások érdekeit védeni hivatott dömpingadó szabályait. Ezért többekben is felmerült a kérdés, hogy a kormány eddig milyen lépéseket tett a hazai piac védelmére, például a kínai árudömping korlátozására, a dömpingadó betartásának ellenőrzésére, mellyel egyrészt a hazai vállalkozásokat védik az olcsó kínai tömegcikkektől, másrészt az államháztartás hiányát lehetne csökkenteni a befolyó adókból.

Végeztek-e vajon rendszeres ellenőrzéseket? Mert ha ezt megtették volna, akkor bizony könnyen kiderülhetett volna, hogy csak egy olyan egyszerű termék, mint például az öngyújtó esetében - ami egy olcsó, filléres áru - az elmúlt években a legtöbb legálisan forgalomba került termék után a dömpingadót nem fizették. Csak ennek az egy terméknek az esetében ez az adóösszeg közel félmilliárd forintos összegre rúghat. Az ellenőrzés sem egy ördöngös feladat, hiszen a vásárláskor feltüntetett vámtarifaszám jól látható, és azonnal kiderül, hogy az amúgy jól beazonosítható termék nem megfelelő VTSZ-számon lett elszámolva.

Ebben a konkrét és könnyen kézzelfogható, de az ilyen és hasonlóan nyilvánvaló esetekben tehát joggal tehetik fel a hazai vállalkozók a kérdést, hogy milyen intézkedéseket kíván tenni a kormány az elmaradt adók befizettetése érdekében, valamint az olcsó tömegcikkeket érintő dömpingadó szabályainak hatékonyabb betartatása érdekében, különös tekintettel arra, hogy ez egyszerűbb, hatékonyabb módja az állami bevételek növelésének, mint a borravaló vagy a hálapénz adóztatása vagy éppen a kínaiak számára történő vízummentesség megadása, továbbá többoldalú pozitív társadalmi hatása van, például a hazai gyártók és a tisztességesen adózó, emiatt a versenyben alul maradó hazai vállalkozások érdekeinek védelme, a munkahelyek megtartása vagy éppen a teremtése terén.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu