KORDÁS LÁSZLÓ foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban foglalkoztunk evvel a kérdéssel. A mostani, Bérgarancia Alapról szóló törvénymódosításunk alapvetően jogharmonizációs célú, és valóban két szakasza van. Az egyik szakasza egy irányelvet próbál meg egyértelműsíteni ebben a törvényben, a másik szakasza az Flt.-re vonatkozik, tehát a foglalkoztatási törvényről szól. Foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, azonban ha végiggondoljuk az eddig megtett lépéseinket, amit ön is említett, a száz lépés program keretében, hogy az alkalmi munkavállalói könyv bevezetése, a kék munka, és ennek is van három része, hogy hogyan lehet igénybe venni ezt a kedvezményes foglalkoztatási lehetőséget, ez pont arra irányul, hogy a feketemunkát megpróbáljuk visszaszorítani, megpróbáljuk legalizálni és hivatalossá tenni azoknak a jövedelmét, akik ebből az alkalmi munkavállalói létből próbálják meg fenntartani magukat. Azonban, ha a kettőt összevetjük, ezek már olyan jelentős módosítások lennének ismét az Flt. módosításában, amiket érdemes a gazdaság szereplőivel végigvitatni.

Nagyon fontos szempont a mi tárcánknál, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács keretén belül mind a munkaadói, mind a munkavállalói oldal véleményét kikérjük ezekben a kérdésekben. Így tettük ennél a javaslatunknál is. Több ponton felvetették a munkaadók, illetve a munkavállalók, hogy nemcsak a Bérgarancia Alapról szóló törvényt kellene újragondolni, és azokat a problémákat, amelyek a tapasztalataikból erednek, orvosolni, hanem adott esetben a csődtörvényt is át kellene tekinteni. Abban állapodtunk meg, hogy a későbbiekben visszatérünk ezekre a problémákra, a későbbiekben lehetőség nyílik arra, hogy részleteiben is kivitassuk ezeket a kérdéseket, és hogy milyen lépéseket lehet még annak érdekében tenni, hogy a feketemunka visszaszorítása megtörténjen. Ez a határozott célja a szociális partnereknek és a kormányzatnak is, hogy ez minél gyorsabban, lehetőség szerint minél gördülékenyebben és minél hamarabb meg tudjon történni.

Azt gondolom, hogy az a törvénymódosítás, amit most mi előterjesztőként benyújtottunk az Országgyűlésnek, igyekszik ezekre a jogharmonizációs célú módosításokra és egyértelműsítésekre szorítkozni, és majd a későbbiekben lesz még mód arra, hogy akár ebben az időszakban, ebben a ciklusban lehetőséget biztosítsunk arra, hogy ezeket a módosítási javaslatokat ismét napirendre véve meg lehessen tárgyalni. Most arra kérem az Országgyűlést, hogy fogadjuk el ezt a módosítási javaslatot, hiszen ennek az európai uniós irányelvnek van egy időbeli korlátja is, ami október 8-a, és ahhoz, hogy ezek a részletesebb, kimunkáltabb vélemények és gondolatok be tudjanak épülni ezekbe a törvényekbe, egy kicsit hosszabb időt kellene biztosítanunk.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu