BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Dicsérő szavait köszönöm szépen, bevallom, nem számítottam rá. Én is kívánom ezt a kormánynak!
Önök azt ígérték, hogy 400 ezer új munkahelyet teremtenek, ehhez képest az önök minisztériumának adatai szerint van 400 ezer munkanélküli az országban. Erről kellene beszélni, államtitkár úr! Meg arról kellene beszélni, hogy a 23 ezer az egyébként több mint a 6500, vagy kevesebb. Önök 6500 forintért adták el a MOL-részvényeket, kis idővel később, alig egy évvel később 23 ezer forintot ért. (Felzúdulás az MSZP soraiban.) Ez a hozzá nem értés magas foka. Arról, hogy az államtitkár úr nem tudja, mikor tört ki az iraki háború, már ne is beszéljünk, mert teljesen téves adatot mondott. De nem ez a lényeg.
Az a lényeg, hogy el kellene végre fogadni, hogy szükség van egy nemzeti vagyonszerződésre, át kellene végre gondolni az abban foglaltakat, és nem mindent elutasítani. A megoldást kellene keresni, és nem ilyen hihetetlen hibákat elkövetni, ami az embereknek 193 milliárd forintjába kerül.
Amíg önök nem hajlandóak arra, hogy legalább átgondolják a lehetőségeket, addig én nem tudom elfogadni az ön válaszát. (Taps és közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés