DR. VIDOVEN ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Kosztolányi Dénes képviselőtársammal egyetemben ehhez a törvényjavaslathoz összesen hat darab módosító indítványt nyújtottam be. A hat darab módosító indítvány közül kettőt a kormány támogatásra méltónak ítélt, ezért itt is szeretnék köszönetet mondani. Ugyanakkor megragadom a lehetőséget, és a másik négy módosító javaslatunk közül három mellett szeretnék érvelni. Ezek az ajánlás 1., 6. és 8. pontjában találhatóak.
Kosztolányi Dénes képviselő úrral ezen módosító indítványaimnak közösen A cégjegyzékszámö címet adtuk, hiszen mindhárom módosító javaslat e köré a fogalom köré csoportosul, erre irányul. Mi a helyzet az előttünk fekvő törvényjavaslatban?
A törvényjavaslat - igen helyesen - bővíteni rendeli el azoknak az adatoknak a körét, amelyek az ingatlan-nyilvántartásban a magánszemélyek azonosításának egyértelmű megkülönböztetésére szolgálnak, és éppen ezért az ingatlan-nyilvántartásban szerepelnek. Ezen adatok köre hét csoportra osztható. Ezeket most nem sorolnám fel.
Szemben a magánszemélyekkel azonban a szervezetek megkülönböztetésére, a szervezetek nyilvántartására mindösszesen három darab adat szerepelne, illetve ha a törvényjavaslat elfogadásra kerül, fog szerepelni az ingatlan-nyilvántartásban. Szervezetek esetében pedig ezek nem mások, mint a szervezet neve, a szervezet székhelye, illetve statisztikai azonosítója.
(19.00)
Nem tudom, tisztelt képviselőtársaim, tudják-e önök, hogy a statisztikai azonosító gyakorlatilag mit takar. Nyilvánvalóan azoknak a képviselőtársaimnak, akik jogászként nap mint nap foglalkoznak különböző ingatlanokkal, ingatlan-nyilvántartási eljárásban feleket képviselnek, fogalmuk van arról, hogy ez a statisztikai azonosító nagyjából mit is takarhat. De ha az átlagembereket nézzük - és azt gondolom, hogy nekünk, parlamenti képviselőknek olyan törvényeket kell hoznunk, amelyek több kritérium mellett közérthetőek, az emberek mindennapi életét nem nehezítik, hanem inkább megkönnyítik -, akkor azt kell tapasztaljuk, hogy ez a statisztikai azonosító nem mond semmit.
Ellenben valamennyien tudjuk - és az emberek is így vannak ezzel -, hogy szervezetek, cégek esetében gyakorlatilag a személyi számnak megfelelő azonosító a cégjegyzékszám. Valamely, általam nem értett rejtélyes oknál fogva az ingatlan-nyilvántartás eddig nem tartalmazta és a törvényjavaslat ilyen formában történő elfogadását követően a jövőben sem tartalmazná a cégjegyzékszámot, illetve egyesületek, alapítványok esetében az úgynevezett bírósági nyilvántartási számot.
Miért is lenne fontos ennek a cégjegyzékszámnak a szerepeltetése az ingatlan-nyilvántartásban? Az ingatlanok tulajdoni lapján nem ritka esetben nem a cég teljes neve, hanem csak rövidített neve szerepel. A cég rövidített neve nem teljesen alkalmas arra, hogy egyértelműen beazonosíthatóvá tegyen egy céget, hiszen gondoljunk arra, hogy minden egyes cégtulajdonosnak joga van arra, hogy a cégnévben szerepeltesse saját vezetéknevét, így számtalan Bíró, Kovács és Társa - és a többi - társaság, betéti társaság, kft. létezhet. Ha az ügyfél, miután a tulajdoni lapot megtekintette, és meg szeretne bizonyosodni arról, hogy ennek a cégnek ki a képviselője, vagy mely egyéb, számára fontos adatokkal bír ez a cég, akkor a cégbíróságra kell elfáradnia ahhoz, hogy a cégkivonatot megkapja. A cégkivonatot a cégbíróságok egyértelműen cégjegyzékszám alapján adják ki. Ha valaki bemegy a cégbíróságra, és statisztikai azonosító jel alapján próbál egy céget azonosítani, hát, tisztelt képviselőtársaim, a cégbírósági alkalmazott körbe fogja röhögni.
Látva, hogy az időm lassan lejár, még egy érv amellett, hogy szerepeltessük ezt a cégjegyzékszámot az ingatlan-nyilvántartásban nyilvántartott adatok között, az az, hogy a jelenleg hatályos törvényben is és a törvényjavaslat elfogadása esetén a jövőben is az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) számító okiratokban fel kell tüntetni a cég cégjegyzékszámát.
Köszönöm az elnök úr türelmét. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés