MOLNÁR ALBERT pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A gazdasági miniszter úr megbízásából erre a felvetett kérdésre én fogom önnek a választ megadni.

A Dégáz Rt. 2005 szeptemberében kezdte meg az úgynevezett fogyasztói callcenterek vagy hívócenterek működtetését. A Magyar Energia Hivatal a fogyasztók érdekében ezen központok működtetését szigorú feltételekhez köti, így például az előírások szerint a beérkező hívások 70 százalékát 30 másodpercen belül kell felvenni. Ezt az előírást a Dégáz egyébként az eddigi vizsgálatok alapján 99 százalék felett teljesíti. A telefonos ügyfélszolgálat előnye, hogy 20 óráig lehet telefonos bejelentést tenni, szemben a korábbi rövidebb ügyfélszolgálati nyitvatartási idővel. A Dégáz Rt. az ügyfélszolgálati irodák forgalma és a telefon-ügyfélszolgálat tapasztalatai alapján fél év múlva vizsgálja felül a meglévő ügyfélszolgálati irodáinak a fenntartását.

A Démász Rt. telefonos és internetes ügyfélszolgálatát szeptember 1-jén indította. A Magyar Energia Hivatal tájékoztatása alapján elmondható, hogy a telefonos ügyfélszolgálat jól működik, a Démász Rt. teljesíti a hivatal előírását, amely szerint a hívások 80 százalékát 30 másodpercen belül fogadni kell.

A Démász Rt. nyilatkozata szerint a kiskunfélegyházi ügyfélszolgálati irodájának a látogatottsága jelentősen csökkent, ugyanakkor a telefonos és internetes ügyfélszolgálat használata jelentősen növekedett, ezért arra a következtetésre jutottak, hogy a lakosok szívesebben veszik igénybe az ügyfélszolgálat modernebb változatát, melyet a cég a lakosság időtakarékossági és kényelmi igényeiben beállt változásra vezet vissza. A telefonos és internetes ügyfélszolgálat az irodával ellentétben egyébként a nap 24 órájában áll a lakosság rendelkezésére.

Az éves elszámolás és a részszámlák bevezetésével kapcsolatban arról tudom tájékoztatni a tisztelt képviselő urat, hogy a vonatkozó szabályok lehetővé teszik, hogy a szolgáltatók évente egy alkalommal olvassák le a mérőberendezések állását, és az év folyamán kibocsátott részszámlák, illetve a leolvasás adatai alapján az esetleges különbözetről évente egyszer számoljanak el a fogyasztókkal.

(20.00)

A részszámlákkal kapcsolatban az eddigiekben kétféle probléma merült fel: egyrészt amennyiben a számla nagyságrenddel eltér a tényleges fogyasztástól, alulszámlázás esetén a fogyasztó nagy összegű számlát kaphat az elszámolási év végén; felülszámlázás esetén pedig éppen fordítva: a fogyasztó úgy érezheti, hogy ő finanszírozza előre a szolgáltató tevékenységét.

Ezen problémák elkerülése érdekében valóban a fogyasztók konstruktív együttműködése, közreműködése szükséges, hiszen a szolgáltató az előző évi fogyasztás alapján állapítja meg a következő évi részszámlák szerint fizetendő összeget. Ennek megfelelően, ha a fogyasztó körülményeiben olyan változás áll be, amely lényegesen változtat a fogyasztáson, például nagyobb fogyasztású háztartási készüléket vásárol, vagy a nap nagy részét egy családtag otthon tölti, és ezáltal megváltozik az energiafogyasztás, a fogyasztónak kell a részszámla-módosítást kezdeményezni, ha nem akarja, hogy a fenti problémákkal szembesüljön. Azt gondolom, hogy ennek ellenére a szolgáltatóknak átlátható, egyszerű számlákat kell a fogyasztók felé biztosítani.

Köszönöm a képviselő úrnak, hogy a kérdést felvetette, egyben kérem tájékoztatásom elfogadását.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu