DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az alkotmány- és igazságügyi bizottság október 3-án tárgyalta meg az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvénymódosító csomagot, és 15 igen, 11 nem arányban általános vitára és elfogadásra alkalmasnak találta azt.

Mi is végighallgattuk a kormány képviseletében megjelent előterjesztőt, és alapvetően egyetértettünk azzal, hogy az előttünk fekvő javaslatban a kormány száz lépés programjának adó- és társadalombiztosítást érintő reformjának a megvalósulását láthatjuk. Ez a több törvényt érintő módosító csomag valójában egy hosszabb időtávra, egyes elemeiben 2010-re is kitekintést tartalmazó rész, és ez megvalósul a személyi jövedelemadózás tekintetében, a társadalombiztosítási járulékok tekintetében, de a helyi adók vonatkozásában is hosszabb távra ad kitekintést.

A személyi jövedelemadó területén a javaslat 2010-ig tartalmaz adótáblaterveket, ugyanis eddig az időpontig valósulna meg az a komoly célkitűzés, hogy a 3 millió forintos jövedelmi határig alacsonyabb adókulcs, afölött pedig a 36 százalékos adókulcs lépne be. 2007-ig valósulna meg a kamatjövedelmek ismételt adó alá vonása, és ez az időpont más vonatkozásban is fontos eleme lenne az adórendszerünknek.

Az általános forgalmi adót érintő változások egy része már bekövetkezett, azt mindannyian tapasztalhattuk: ez a bizonyos 5 százalékponttal csökkentett áfa már bevezetésre került a benzin és a gázolaj esetében. Természetesnek tartjuk, hogy a gépkocsik esetében ezt a regisztrációs adó mértékének az emelésével kívánja kompenzálni a kormány. A 2006. január 1-jével hatályba lépő 20 százalékos áfakulcs kompenzálása természetesen a dohánytermékek és az alkohol esetében is jól értelmezhető a jövedéki adó mértékének megfelelő emelésével.

Átalakul a családtámogatási rendszer, ami azt jelenti, hogy egy és két gyermek esetében a családi adókedvezmény teljes egészében családi pótlékká módosul. Ez a rendszer szerintünk igazságosabb lesz, a rászorulók, az alacsonyabb jövedelműek, a több gyermeket nevelők nagyobb támogatásban fognak részesülni.

Új eleme a javaslatnak a nyugdíj-előtakarékossági számlához kapcsolódó kedvezményrendszer, mely szerint az ezen a számlán elhelyezett befektetés adómentes lenne, és egyéb más kedvezmények is társulnának hozzá.

Az önkormányzatokat érintő legnagyobb változás 2008-tól lépne életbe, de 2006. december 31-éig kellene megalkotni azt a törvényt, amely a kieső iparűzési adó helyett kompenzációt biztosítana az önkormányzatoknak. Mi is nagy érdeklődéssel várjuk, hogy milyen lesz a megoldás.

A társadalombiztosítási járulékok esetében a javaslat megteremti a nemzeti kockázatközösséget, ami azt jelenti, hogy mindazon személyek után, akik jelenleg ellátásban részesülnek és nem fizetnek járulékot, a javaslatban meghatározott mértékű befizetést teljesíti a központi költségvetés. Ez egy tisztább, áttekinthetőbb helyzetet teremt. A javaslat 2007-től 3 százalékos, 2009-től további 2 százalékos társadalombiztosítási járulékcsökkentést is tartalmaz, ami nekünk nagyon szimpatikus.

A társasági adónál jelentős változást céloz meg az előterjesztő akkor, amikor az első 5 millió forint adóalapig - bizonyos feltételek mellett, amelyeket hallottunk az expozéban - az adó nem 16, hanem 10 százalékos lenne. Ez elsősorban a kisvállalkozásokat érintené kedvezően, és azt hiszem, hogy sokan fogják nagy örömmel teljesíteni azokat a feltételeket, amelyeket ehhez megteremtettek.

A vitatott kérdéseket a kisebbségi vélemény bizonyára tükrözni fogja. Mi a magunk részéről az előterjesztő képviselőjének válaszát elfogadtuk és tudomásul vettük. De még egyszer hangsúlyozom: fontosnak tartjuk, hogy a 2008-tól kieső helyi iparűzési adó kompenzálására megfelelő megoldás szülessék majd 2006. december 31-éig.

Még egyszer jelzem: az alkotmány- és igazságügyi bizottság általános vitára alkalmasnak és elfogadásra is megfelelőnek tartotta a törvénycsomagot.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu