MOLNÁR ALBERT pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Azért vagyok kénytelen ismét szólni, mert Bóka úr olyat állított, ami nem valós. Eddig is, az elmúlt években már az a rendszer működött, hogy a társaságiadó-ágra átvitt iparűzési adót az állam megtérítette az önkormányzatok költségvetésében. Azt gondolom - és mondja, ha nem így van -, hogy ez megtörtént. Akkor semmi oka nincs arra, hogy ez a jövő évben egy nagyobb összeggel ugyanígy megtörténjen. Amikor az előbb elmondtam önöknek, hogy ennek milyen módon tervezzük a kivitelezését, akkor azt gondoltam, hogy ezt a kérdést lezártuk. Tehát az önkormányzatok meg fogják kapni a költségvetésből a jelenlegi iparűzési adójuk 50 százalékát, a másik felét pedig ők fogják kivetni.
Azt gondolom, hogy akkor erről több szót ne váltsunk. Ha van ezzel kapcsolatban a képviselő úrnak más véleménye vagy javaslata, akkor kérem, hogy egy módosító indítványban írja le, és meg fogjuk fontolni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés