DR. BOTKA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Karsai Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy az államtitkár úr által elmondott, teljesen korrekt tájékoztatást néhány elemmel még hadd egészítsem ki, őszintén remélve, hogy Karsai képviselő úr mind személyemet és leginkább Szeged város önkormányzatát illető kritikájának alapja elsősorban az volt, hogy nem volt tisztában a tényekkel.

Tizennyolc család, több mint száz roma önkényes lakásfoglalóként, életveszélyes épületben élt (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból, többek között: Miért személyes?) egy évtizede. Szeged önkormányzata úgy döntött, hogy nem azt választja, ami a magyarországi gyakorlat volt eddig, vagyis hogy ezeket a (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Szóljanak már!) szerencsétlen sorsú családokat kirakjuk ebből az ingatlanból, hanem úgy döntöttünk, hogy a város költségvetéséből…

Forrás: parlament.hu