DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdést, mert módom van arra, hogy önnek és a Háznak is, valamint az érdeklődőknek is beszámoljak arról a Vásárhelyi-tervről, amelyről nemcsak beszélünk, amelynek a kivitelezési munkálatain is dolgozunk már, arról a Vásárhelyi-tervről, amelynek első közjogi írásos emlékei 2003 márciusában lelhetők föl kormányhatározat formájában, az 1107-esről beszélek, majd 2003 novemberében egy másik kormányhatározatban, amely meghatározta azt, hogy milyen módon kell megcsinálni a Vásárhelyi-tervet, majd pedig ennek a jogi alapjait megteremtő 2004. évi törvényről, a Vásárhelyi-törvényről beszélhetünk.

Természetesen ezek után a jogi procedúrák után volt mód és lehetőség arra, hogy a komoly munkához hozzákezdjen a kormány. Ennek megfelelően a tervezési munkálatokat és a különböző előkészítő munkákat a kormány a 2004. évben elvégezte, amely munkák elejét a 2005. évben elkezdte. Szeretném jelenteni, hogy ebben az esztendőben már láthatóvá válik a Vásárhelyi-terv, mert 22 helyen történnek beruházások. Szabad legyen megemlítenem, hogy a Vásárhelyi-terv tekintetében csak vízügyi szempontból két fontos lába, területe van ennek a tervnek. Az egyik az árapasztó tározók kérdésköre, amelyet ön rosszul olvasott el a törvényben, mert nem tizenegyről, hanem csupán hatról beszél a törvény, ami az első szakaszt illeti; és ezen túlmenően legalább ennyire fontos területe ennek a Vásárhelyi-tervnek az, hogy a nagyvízi vagy árvízi meder átjárhatóvá tételét próbáljuk megoldani oly módon, hogy márpedig a megjelent víz minél gyorsabban és minél kevesebb veszéllyel tudjon levonulni. Mind a két láb rendkívül fontos, és mind a kettőben számtalan beruházás van, amely beruházások közül 9 darab már ebben az esztendőben be fog fejeződni.

Majd a következő egy percben folytatom. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu