DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Font úrnak említem meg, hogy érdemes tapasztalatcserére menni, de oda is kellene figyelni, hogy mit mondanak, mert akkor hátha tanul belőle - azért nem mindig sikerült az előző hozzászólásából ezt kihámozni. De milyen árakat állapítanak meg? Pénzbe kerül a benzin, pénzbe kerül a gépkocsivezető, van amortizáció az autókon, ehhez képzik az árakat. Ugyanúgy, ahogy a kórháznál pénzbe kerül az áram és így tovább, ehhez képzik az árakat, a tőkés is és az állam is. Az a baj, hogy ha ezt a piaci viszonyt nem piaci módon kezeli akármelyik szféra, ebben a pillanatban nagy baj van, akár állami tulajdonról, akár magántulajdonról beszélünk.

A másik: Pokorni úr, azért nem semmi, amit az előbb elkövetett. Csendesen elment a parlament a felett a megjegyzése felett, amelyben a bűnüldözés eszközrendszerét veszi elő az ÁPV Rt. vezetése tekintetében. Miről szól ez? Fekete autó, Pobeda megint, mint ahogy csinálták az előző ciklusban? (Közbeszólások.) Képviselő úr, ott van az ÁPV Rt.-ben a felügyelőbizottsági tagjuk (Közbeszólások az MSZP-s képviselők soraiból.), a felügyelőbizottsági tagjuk ott ül az ÁPV Rt.-ben; jelezte egy mondattal, hogy törvénysértő valamelyik akció? (Pokorni Zoltán: Igen.) Hol jelezte? Nem jelezte, kérem, legfeljebb önöknek mondta, beszélgettek barátilag. (Pokorni Zoltán: Dehogyisnem, a jegyzőkönyvet kérje el, jelezte!) Úgyhogy a törvényesség ellen nem volt kifogása az úrnak… (Pokorni Zoltán: Vizsgálatot indított!) Előbb tehát a saját maguk emberével kezdjenek szórakozni (Pokorni Zoltán: Megtörtént, képviselő úr!) a nyilvánosság előtt, és utána fenyegetőzzenek!

Nagyon veszélyes úton voltak ’98 és 2002 között, erre az útra, remélem, a magyar társadalom nem engedi vissza önöket. (Font Sándor: A Kellert kérdezd meg arról, hogy volt-e veszélyes út! A Keller tudna róla beszélni, ő próbálkozott annak a feltárásával, bele is bukott!)

A harmadik rövid tétel Gógl képviselő úrhoz: hét éve kezdtük azt az együttműködést annak idején, az akkori kormány idején, amelynek ő minisztere volt, hogy az egészségügyben előbb csináljunk rendet, mondjuk, egy egészséges integrációval, és utána egy gazdaságosan működő rendszerben nézzük meg, hogy hol a helye a privát és a magánszférának. Semmi eredményt nem sikerült önnek ezen a területen elérni - ezt eléggé sajnálom. Egyben viszont sikerült: ön volt az - úgyhogy akkor vagy ki kell zárni önt, vagy nem a frakcióból -, aki azt mondta (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy a magánszférát, illetve a háziorvosi szférát teljesen privatizáljuk. Az átgondolatlan privatizációjának, igen-igen, van következménye (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amiről az előbb szólt képviselőtársam. (Taps az MSZP-frakció soraiban.)

Forrás: parlament.hu