GODÓ LAJOS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság szeptember 27-én megtárgyalta az egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezetváltozással összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot, és azt általános vitára alkalmasnak minősítette.
A törvényjavaslat a szervezetmódosításokkal kapcsolatos változásokat fogja össze. 2005. január 1-jétől kezdődően megkezdte működését az egységes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi szervezetrendszer. Korábban 12 környezetvédelmi felügyelőség, 12 vízügyi felügyelet, 10 nemzeti park igazgatóság működött. Ez összesen 34 szervezetet jelentett. A 341/2004. (XII.22.) számú kormányrendelet 12 környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget hozott létre, ami egyszerűbbé tette a hatósági eljárásokat.
(14.50)
Az új szervezeti rendszer létrejötte miatt azokat a törvényeket, amelyek a korábbi szerveknek megfelelő elnevezéseket tartalmazzák, módosítani kell az új névnek megfelelően, emellett bizonyos hatásköröket meg kell szüntetni.
A mezőgazdasági bizottság ülésén felvetődött, hogy jobb lett volna, ha egy törvény került volna benyújtásra, de az előterjesztő megnyugtatott bennünket, hogy a nemzetközi szerződéseknek megfelelően vállaltuk az uniós jogharmonizáció miatt új törvénynek az elkészítését.
Felvetődött, hogy a vízkészletjárulék miért éppen itt kerül szabályozásra. A bizottság tagjai egyetértettek ennek tartalmával, miszerint az öntözési, rizstermelési és halgazdasági vízhasználatok vonatkozásában a jövőben nem kell vízkészlet-járuléki díjat fizetni.
Mindezek után a bizottság 13 igen szavazattal, 6 nem ellenében általános vitára alkalmasnak minősítette a T/17643. számú törvényjavaslatot.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés