POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Képviselő Urak! Szekeres Imre, itt hallottuk az előbb, az első bejelentett hozzászólóként arról beszélt, hogy a Szocialista Párt javaslata, hogy záródjon le az év végével ez a 15 éves privatizációs folyamat, és vegye kezdetét egy új, a fejlesztő állam korszaka.

Államtitkár úr, rendben van. A Fidesz a maga részéről ezt örömmel veszi, és ehhez az elképzeléshez csatlakozni tud - rendben. Azt szeretnénk azonban, hogyha az úgynevezett fejlesztő állam már valóban fejlesztene, és nem privatizálna, mert ha ez az átállás, ez a nagyívű váltás, az új történelmi korszakhatár csak annyit jelent, hogy az ÁPV Rt. irattárát ledarálják, egy kis átkereszteléssel egy másik holdingba viszik át, és ugyanúgy folytatódik tovább a privatizáció, akkor ez nekem, így messziről nézve legalábbis, nem tűnik túl elegánsnak. (Kuncze Gábor: Gyere közelebb! - Derültség az MSZP padsoraiban.)

A kérdés az, ami itt az ön érkezése előtt a vitanap nagy részén folyt, hogy mi a szocialisták, a vezető kormánypárt álláspontja a Posta, a vasút, a Volán, a Villamos Művek tekintetében. A szabad demokraták álláspontját ismerjük, az MDF álláspontját, mely szerint ezek stratégiai vállalatok, szintén, a mi álláspontunk is ez; egy bizonytalan tényező van, a vezető kormánypárt álláspontja. Azt szeretnénk, hogyha ezt a kérdést sikerülne az élére állítani, sikerülne végre az ilyen-amolyan nyilatkozatokból kihámozni az igazságot, meddig nem akarják eladni a Postát, a vasutat, a Volán-társaságot, a Villamos Műveket: a választásokig vagy utána sem. Ez a magyarázata a mi javaslatunknak, ezért kétharmados, mert mi úgy ítéljük meg, hogy a jövőre vonatkozóan az lenne a jó, ha sem egyik, sem másik politikai erőnek, akárki is jut hatalomra, sem a baloldalnak, sem a polgári oldalnak, önmagában egyszerű kormánytöbbséggel nem lenne módja ezekben a kérdésekben dönteni.

Önnek igaza van, amikor azt mondja, hogy nem szabad bebetonozni; az élet változik, a gazdaság fejlődik, előfordulhat egy olyan szituáció öt év múlva, tíz év múlva, hogy a Volán-társaságok vagy akár a Villamos Művek részbeni vagy teljes privatizációja indokolttá válik. Ezt elfogadom, előjöhet egy ilyen helyzet, de ebben az esetben bizony vegye a fáradságot az éppen aktuális kormánypárt, és győzze meg e helyzet előálltáról az éppen akkori ellenzéket, mert ezek olyan fontos cégek, olyan alapszolgáltatások, olyan természetes monopóliumok, hogy szerintünk ezt az együttdöntési kényszert, ezt a konszenzuskényszert kell megteremteni.

Nem akarjuk bebetonozni ezeket a vállalatokat, csak nem akarjuk, hogy még egyszer olyan helyzet álljon elő, hogy az aktuális pénzügyminiszter rossz gazdaságpolitikájának következményeként előállt költségvetési hiányt e cégek elkótyavetyélésével tömi be; se az önök pénzügyminisztere ne tehesse ezt, se a miénk, mert ez valamennyi ember, valamennyi választópolgár biztonságát csorbítaná. Ha önök így gondolják a fejlesztő állam jövőjét, nem pedig csak egyszerű átkeresztelésről van szó, hanem valóban le akarják zárni a privatizáló állam szakaszát, akkor itt a kezünk, nem disznóláb, állapodjunk meg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), de ha ez pusztán csak átkeresztelés, akkor bizony el fogjuk mondani a kritikánkat az ügyeskedő javaslatokról. Reméljük, hogy az első feltételezésünk lesz az igaz, és végre valamiben, egy fontos dologban meg tudunk állapodni itt, a Parlament falain belül.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu