BIRKÁS TIVADAR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Két módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni, szeretnék mellettük érvelni. Az egyiket Szalay Ferenc képviselőtársammal együtt nyújtottuk be, és egyébként az ifjúsági és sportbizottság egyhangúlag támogatta, ez pedig egy olyan módosítás lenne, ami alapján a sportszerek az 5 százalékos áfakörbe kerülnének. Mindannyian tudjuk, hogy Magyarországon a lakosság egészségügyi helyzete, főleg a fiataloké egyre rosszabb. Ennek az oka többek között a mozgásszegény életmód, és bizony vannak olyanok - Győrben egy sportklub elnöke vagyok, tudom, hogy vannak olyan fiatalok -, akik többek között azért nem tudnak sportolni, noha szívesen megtennék, mert a szülők nem tudják nekik megvenni a sportszereket. Én úgy gondolom, hogy egy ilyen módosítással talán segíteni tudnánk nekik. Amikor valaki egy sportszert vesz, mibe fektet? Saját maga vagy a családja egészségébe, tehát úgy gondolom, hogy mindenképp egy olyan vásárlásról van szó, ami nagyon hasznos dolgot érint.

Mi alapján merült fel bennem ez a dolog? Hiszen biztos, majd rákérdeznek kormánypárti képviselőtársaim, hogy miből lenne a forrás. Azért emlékezzünk vissza arra - többen emlegették a Sulinet-programot -, hogy az elmúlt években volt 40 milliárd forint arra, hogy digitális fényképezőgép, joystick, gamepad meg hasonló dolgok vásárlását adókedvezménnyel támogassák az adófizetők pénzéből. Én úgy gondolom, hogy azért ennél sokkal hasznosabb, ha a sportszervásárlást támogatjuk.

A 73. módosító indítvány, amit egymagam jegyzek, áfamentes körbe sorolna egy olyan dolgot - ez az úgynevezett nevezési és igazolási díj -, ami lényegében csak egy adminisztratív dolog. Tehát amikor valaki benevezi magát, egyesületét vagy csapatát egy versenyre, akkor a nevezési díjon felül ne kelljen áfát fizetnie, s ha valaki leigazol önmaga, vagy leigazolja gyerekét egy sportegyesületbe, akkor szintén ne kelljen még az igazolási díjon felül áfát fizetnie. Én úgy gondolom, hogy ez megint csak azt szorgalmazná, hogy minél többen éljenek ezekkel a lehetőségekkel, minél többen mozogjanak és sportoljanak, és ezen, ha lehet, akkor ne nyerészkedjen az állam.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu