NÉMETH ERIKA (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! A Kisebbségi Közalapítvány szakapparátusa tájékoztatása szerint a mai napig több mint 8 ezer pályázat érkezett be, tehát a pályázatok folyamatos érkeztetése a kiírt határidőig valószínűleg el fogja érni azt a számot, ami a korábbi években is jellemző volt az ösztöndíjakra.

Másrészt ön nem tért ki a válaszában arra, de én szeretném emlékeztetni az itt jelen lévő képviselőtársaimat is, hogy a pályázati kiírásban vannak olyan újdonságok, amelyek nagyon figyelemre méltóak, és amit feltétlenül tudniuk kell azoknak, akik sikeresen szeretnének pályázni. Ezek az újdonságok azonban azt a célt szolgálják, hogy az ösztöndíj valóban az legyen, ami a célja, hogy minél több roma fiatal ösztönzést kapjon a tanulásra, és minél több roma fiatal az iskolában maradjon, illetve az iskolát befejezze.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu