LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! A 2002-es kormányváltás óta folyamatosan nőttek a lakosság adóterhei. A kormánypárti politikusok, szocialista és szabad demokrata képviselők a tavalyi év legvégéig harmincháromszor szavaztak meg adóemelést, az idén pedig, meg sem várva az adótörvények benyújtását, már év közben is adót emelt a Gyurcsány-kormány, méghozzá háromszor.
Nem érteni, tisztelt államtitkár úr, miért van erre szükség, ha valóban kirobbanóan sikeres az ország. Mint ahogy azt sem érteni, hogy miért emelik egyébként rendkívül szokatlan módon, immáron harmadik alkalommal ebben az évben a gáz árát a vállalkozók számára. 40 százalék, csak az idei évben több mint 40 százalékkal nőtt a gáz ára a hazai kis- és középvállalkozóknál. És ami a kereskedőknél többletteher (Podolák György: Kevesled?), az előbb-utóbb a lakosság számára is az. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint, még ha a kereskedők a gázáremelésből fakadó költségek egyharmadát le is tudják nyelni, a gázáremelkedés nagyobbik részét kénytelen-kelletlen áthárítják a lakosságra.
Lehet, hogy a számlát Kóka miniszter úrnak vagy Gyurcsány Ferencnek nem gond kifizetni, de azoknak, akik nem élnek luxuskörülmények között, azoknak igenis probléma, hogy miből állják a cechet. Ők már nem azt kérik számon, miért nem tartották ígéretükhöz magukat, miszerint nem lesz gázáremelés, csak azt szeretnék, hogy azok az árak, amelyek esetében a kormánynak jogosítványai vannak, ne messze az infláció szintje felett emelkedjenek. Most önök luxusbaloldaliként vagy nem érzékelik a problémát, amivel a gázáremelés jár a kiskeresetű embereknél, nyugdíjasoknál, vagy csak egyszerűen érzéketlenek velük szemben. Egyik sem igazán jó hír.
Kóka miniszter úr fiatal ember, akinek nem volt kellő ideje arra, hogy mindenféle élethelyzetben tapasztalatokat gyűjtsön. De higgyék el, nem minden a PR, nem lehet mindent csak beszéddel, csak szöveggel helyettesíteni! Segítsenek a hazai kis- és középvállalkozóknak, mert az ő terheik mindannyiunk terhei!
A kérdéseim ezek után a következők, tisztelt államtitkár úr. Meg tudná-e mondani, hogy hány százalékkal drágult a gáz ára a kis- és középvállalkozások számára a 2002-es kormányváltás óta? Egy konkrét számra lennék kíváncsi. Történt-e bármiféle tanulmány, háttérszámítás arra vonatkozóan, hogy a november 1-jétől tervezett 19 százalékos gázáremelés hogyan érinti a vállalkozásokat? Ha igen, miért nem hozzák nyilvánosságra a tanulmányt? És végül: egyetért-e a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, aki szerint a vállalkozókat érintő gázáremelés megközelítőleg kétharmadát kénytelenek a lakosságra terhelni? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés