DR. FARAGÓ PÉTER, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmány- és igazságügyi bizottság 2005. október 24-ei ülésén a törvényjavaslatot megvitatta, és ellenszavazat nélkül, egyhangú szavazással általános vitára alkalmasnak találta. A bizottság ülésén kisebbségi vélemény nem fogalmazódott meg.

A törvényjavaslat megalkotását az Alkotmánybíróság 42/2004. számú határozata indokolta, mivel megsemmisítette a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény felülvizsgálatra vonatkozó egyes rendelkezéseit. A megsemmisítés folytán szükségessé vált a teljes jogintézmény újragondolása, ennek megfelelően újrakodifikálása. A törvényjavaslat ennek megfelelően legnagyobb részében a felülvizsgálatra vonatkozó egyes szabályokat módosítja, így a módosítás folytán meghatározásra kerülnek azok a jogerős bírósági határozatok, amelyekkel szemben a felülvizsgálati kérelem benyújtható, illetőleg meghatározásra kerülnek a felülvizsgálati kérelem benyújtásának korlátai. Részletes szabályozást kap a felülvizsgálati kérelem benyújtásának, illetve az eljárás lefolytatásának menete is. A módosítás folytán hatályon kívül helyezésre kerül a felülvizsgálati kérelem felülvizsgálatra való alkalmasságának megítélésében döntésre jogosult egyes bíró intézménye, így a felülvizsgálat megengedhetősége kérdésében is az eljáró bírói tanács lesz jogosult dönteni.

Lényeges módosítása a törvényjavaslatnak, amit a bizottság tagjai is üdvözöltek, az, ami a családon belüli erőszak visszaszorítására irányul. A bírói gyakorlat ugyanis kialakította a házastársak által lakott lakás szubjektív oszthatatlanságának fogalmát, ami azt jelenti, hogy a lakáshasználat természetben nem megosztható valamelyik házastárs korábbi magatartására figyelemmel, ugyanis az a kiskorú gyermek sérelmével járhat. Így a módosítás lehetővé teszi a polgári perrendtartásban, hogy a házassági per folyamán a bíróság ideiglenes intézkedéssel dönthessen a házastársak által közösen lakott lakás használatáról, illetőleg valamely házastárs lakáshasználatának korlátozásáról. Ezzel elkerülhetők bizonyos tragikus élethelyzetek.

Jelentősek a törvényjavaslatnak a perek félbeszakadására és megszüntetésére vonatkozó szabályai is, amelyek a bíróságokon jellemzően elfekvő ügyek esetén kerülnek alkalmazásra. Tipikusan ilyen esetek, amikor a bíróság az eljárást félbeszakítja, mert valamely fél jogutód nélkül megszűnik, vagy pedig a jogutódlás a jogviszony természeténél fogva kizárt. Ekkor a félbeszakadt ügyek folytatására nincs lehetőség. A Pp. ezzel a módosítással kívánja lehetővé tenni, hogy a bíróság ezeket a pereket megszüntethesse.

A törvényjavaslat rendelkezik a kötelező jogi képviselet ellenére jogi képviselő nélkül eljáró fél jognyilatkozatainak hatályosságáról is. Ugyanis a kötelező jogi képviselet ellenére képviselő nélkül eljáró fél jognyilatkozata általános szabályok szerint hatálytalannak minősül, azonban abban az esetben, ha a fél a Legfelsőbb Bírósághoz vagy az ítélőtáblához olyan kérelmet nyújt be a kötelességmentességre vonatkozó kérelemmel együtt, amelyet a bíróságnak hivatalból el kell utasítania, a jövőben a módosítás folytán a bíróság nem fog pártfogó ügyvédet kijelölni, hanem enélkül elutasíthatja az adott kérelmet vagy benyújtott javaslatot.

A polgári perrendtartás módosítása ezeken kívül a hatásköri szabályokat kisebb mértékben módosítja, illetőleg koherenciazavarból adódó pontosításokat végez, illetve olyan módosításokat hajt végre, amelyek a jogértelmezésből eredő problémák kiküszöbölését szolgálják. Mindezek alapján a bizottság a törvényjavaslatot támogatta, s az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu