HERCZOG EDIT (Európai Szocialista Párt): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselőtársnőm! Ketten maradtunk már csak hölgyek ebben a teremben.

Hadd osszam meg először önökkel azt az érzést, hogy milyen jó visszajönni ebbe a magyar parlamentbe. Ebbe a magyar parlamentbe, ahol sokkal élesebbek a viták, sokkal nyersebb kifejezések repkednek, mint az Európai Parlamentben, mégis jó itt lenni. Lehet, hogy egész egyszerűen ez a hazaszeretetnek egy megnyilvánulása.

Az Európai Parlamentben a költségvetés készítése nem tartozik szigorúan a munkámhoz, hiszen a belső piaci, ipari, energia-, tudományos bizottságban dolgozom, és a lisszaboni versenyképességi bizottságnak vagyok egy szem kelet-európai tagja. Mégis úgy gondolom, hogy három rövid gondolat erejéig szeretnék ebben a vitában részt venni.

Az első gondolat a nemzeti egység kérdése. Végighallgatva ezt a mai vitát, itt is azt érzem, hogy nagyon-nagyon kevés dolog az, amiben az itt ülő parlamenti erők egyet tudnának érteni. Pedig tudnunk kell, látnunk kell, hogy abban a pillanatban, ahogy kilépünk az Európai Unió területére, 25 tagország egyikeként 25 tagországnak szövetségese, de egyben versenytársa is vagyunk.

Képviselőtársaim, akikkel együtt ültem itt, a parlamentben, tudják, hogy nagyon sokszor idéztem népmesét; ennek a helyzetnek a leírására is egy népmesei hasonlattal élnék. Amikor a három ördögfióka a hétmérföldes csizmán, a láthatatlanná tévő süvegen és a varázspálcán vitatkozik, akkor mindig valaki negyedik, valaki más viszi el a hétmérföldes csizmát, a láthatatlanná tévő süveget és a varázspálcát is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Meg vagyok róla győződve, hogy mi nem ezt szeretnénk. Mi arra szegődtünk, hogy 25 tagországból az egyik legjobb legyünk, és ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha nagyon vigyázunk arra, amink van, hogy az a valami a miénk legyen.

Ezt a hetet itthon töltöttem. Döbbentem hallottam a rádióban azokat a kérdéseket, azokat a megnyilatkozásokat, azokat a kérdőjeleket, amelyek annak kapcsán vetődtek föl, hogy idejöjjön-e egy első körben 1500 munkahelyet adó cég; hogy mondjuk meg pontosan, mondja meg pontosan a miniszterelnök úr, hogy mekkora költségvetési támogatást fogunk nyújtani ennek a vállalkozásnak. Mondjuk meg? Adjunk pontos adatokat valamiről, ami még meg sincs? És aztán várjuk, kedves képviselőtársaim, hogy a Brüsszelben ülésező versenyhivatal majd pontosan minden mondatunkat, minden ki nem mondott szavunkat is azonnal számon kéri. Verseny van köztünk is. Ebben a versenyben mi mindannyian - huszonnégyen Brüsszelben és háromszázhetvenhatan itt, ebben a Házban - arra szövetkeztünk, hogy sikeressé tesszük ennek az országnak a lakóit.

Nagy örömömre szolgált az a kétpercessorozat, amiben az előbb a Gúr Nándor által elmondottak kapcsán beleverekedte magát a tisztelt Ház, mert ez azt mutatta, amin én egész nap gondolkodtam, hogy vajon van-e egyetlenegy olyan dolog, amiért közösen kiállnánk mindannyian. És úgy érzem ennek a kétpercesvita-sorozatnak a végén, azt talán mindannyian tudjuk, hogy a munkahelyteremtés a legfontosabb, amit ebben az országban a lakosoknak, a lakóinknak adhatunk. Még egyszer hadd mondjam tehát: néha nemzeti egység kell, néha tudnunk kell, hogy mit is akarunk.

Második gondolatom is eköré épülne: a versenyképesség, a lisszaboni stratégia, amelyről nagyon sokat beszélünk Brüsszelben is, mégis úgy tűnik, hogy nem olyan könnyű oda eljutni. Versenyképes gazdaságot szeretne az Európai Unió, tudásalapú, versenyképes gazdaságot. Nem 10 ezer, nem 20 ezer, hanem 6 millió munkahelyet kell ahhoz teremteni Európában, hogy szembe tudjon nézni Európa azzal a kihívással, ami felé halad. Nevezetesen, hogy 2030-ban a jelenlegi négy munkavállaló - egy nyugdíjas arány két munkavállaló - egy nyugdíjasra változik. Ehhez valamit közösen tennünk kell!

Magyarország akkor lehet sikeres ebben, ha meg tudja fogalmazni, hogy mik azok a közös, nemzeti egységen alapuló törekvések, ahol ki szeretne törni. És képviselőtársaim, én erről ma viszonylag keveset hallottam. Keveset hallottam kutatás-fejlesztésről, keveset hallottam innovációról. Mit szeretnénk csinálni? A mezőgazdaságot szeretnénk sikerágazattá tenni, vagy a számítástechnikai iparágat szeretnénk-e azzá tenni? Hogyan képezzük ki erre azokat a gyerekeket, fiatalokat és időseket, akiket itt foglalkoztatni szeretnénk?

Azt tanácsolom - persze nem nagyon tehetek ilyet, én magam is itt ültem évekig -, hogy hasonló kérdésekről beszélgessünk, erről dugjuk össze a fejünket, és akkor egészen biztos, hogy a ma még bizonytalanok majd valaki mellé leteszik a voksukat.

(21.00)

A kutatás-fejlesztésről és az innovációról szeretnék még néhány szót mondani, mert ez az, ami a magyar költségvetési törvényben kísértetiesen hasonlít arra, ami az Európai Unióban történt és történni látszik. Ezelőtt egy évvel Potočnik biztos urat nem választotta volna senki biztossá, ha nem ígéri meg, hogy megduplázza az európai költségvetésben a kutatás-fejlesztésre szánt összegeket. Ez az összeg a 6. számú kutatás-fejlesztési keretprogram keretében évente 4,8 milliárd euró. A Parlament, felülemelkedve önmagán, meg is szavazza a 11,4 milliárd eurót, ami duplázást jelent. Mire ez a költségvetés a Tanácsban eljut egy bizonyos pontig, beterjeszti a luxemburgi elnökség a javaslatát, ez a szám már csak 5,6 milliárd euró éves szinten. Alig több tehát, mint az előző 6. keretprogram, miközben a céljai tágulnak, a céljai kiterjednek.

Nagyon sajnálom, hogy a magyar költségvetési törvény ehhez hasonló irányokat mutat, bár megértem azt, hogy miért van ez így. Mégis talán arról kellene beszélgetni, hogy hogyan veszünk részt ebben a folyamatban, hogy hogyan veszünk részt abban a projektben, ami azt célozza, hogy 700 ezer ifjú kutatót állítsunk csatasorba az Európai Unión belül. Miért nem arra szövetkezünk, hogy ezen belül Magyarország jobban tudjon kiemelkedni a többi ország közül? Hiszen megvan hozzá a szellemi kapacitás ebben az országban. Matematikában, számítástechnikában, nanotechnológiában, mezőgazdasági biológiai kutatásokban kezünkben van az a tudás, az egyetemeinken jelen van az a tudás, amire építeni lehetne.

Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés, bár számokról szól, mégsem tizedekről, századokról és számokról szól, hanem az emberekről, a jövőről. Kívánok ahhoz erőt ma, holnap, holnapután, hogy ezt a jövőt sikerüljön úgy megtervezni, hogy ebben az országban aki megöregedett, aki dolgozik vagy aki talán még meg sem született, ugyanazt érezze, amit én, hogy jó itthon lenni.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu