FEDOR VILMOS (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! A válasza első részében megfogalmazottak, miszerint valóban a győztes mindenkit visz, ez komoly elhatározás. Én azt gondolom, hogy ez megnyugtatja azokat a városokat, amelyek közül az elmúlt napokban sokan fogalmazták meg, és várták a választ, hogy valójában azokat az elképzeléseket, amelyeket kigondoltak, megterveztek, meg tudják-e valósítani.

Köszönöm a válaszát azért is, mert érzem azt, hogy ön is tudja, valójában egészen másfajta kontextusban beszélünk ma már kultúráról, kultúra és gazdaság kapcsolatáról, mint azt eddig tettük. Hihetetlen módon értékelődik fel a társadalmi tőke, és értékelődik fel az a fajta kapcsolat, amely éppen e pályázat kapcsán is a lakosság és a politikusok, a városvezetők között kialakult.

Engedje meg, hogy éljek az alkalommal, a lehetőséggel: ma volt egy konferencia Budapesten. Ön fölajánlotta, hogy szívesen támogat konferenciákat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Azonnal befejezem, elnök asszony. Kérem, hogy fogadja el Miskolc jelentkezését. Ez a mai budapesti konferencia… (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.)

Forrás: parlament.hu