ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mélyen tisztelt Államtitkár Úr! Ha ön valóban nagy tekintélyű, volt miniszter úrra megfelelő aspektussal tekint, akkor én is respektálom az ön hozzáértését. Kérem, ne kérdőjelezzük meg egymás hozzáértését, hiszen a vitában egyébként jelen lévő két úrral, Szalay úrral és Tóth úrral éppen arról beszéltünk - (Dióssy Gábor Gusztos Péterrel konzultál.) megvárom, amíg befejezik a társalgást -, hogy miért is kellene a vasutat privatizálni. Szalay úr azt mondta, hogy ezeket a kérdéseket csak állami pénz bevonásával nem lehet megoldani, tehát jó lenne, ha megbeszélnék egymással, hogy akarnak-e privatizációt, vagy sem.

A kétpercesemnek nemcsak ez az oka. Az igazi oka az, hogy ne felejtsék el, hogy a vasúti szakmák megbecsülésével… (Dióssy Gábor ismét Gusztos Péterrel konzultál.) Tudom, hogy modortalanság, amit végzek, de nem akarok a másik szavába vágni, ezért tisztázzuk, hogy ki mit mond.

Kicsit kizökkentem, elnézést kérek. A privatizáció mellett a vasúti dolgozók presztízsével, azzal a szakmai presztízzsel, amit 150 év gyakorlat támaszt alá, mi lesz? Mi lesz azokkal a vasúti kedvezményekkel, amiket a vasúti dolgozók eddig élveztek? Hiszen a vasúti dolgozóknál állandóan az a gond, hogy kicsi a fizetésük, viszont több kedvezményt kapnak a gyógyításban, az üdülésben, a közlekedésben. Tisztelt képviselőtársaim, tisztelt államtitkár úr, ezek sincsenek tisztességesen lerendezve ebben a törvényben. Egyedül az van benne, hogy azok a dolgozók, akiket kiszerveznek - nem bocsátanak el, hanem kiszerveznek - más vasutascégekbe, még egy évig használhatják ezeket a kedvezményeket. Ez nagyon karcsú egy ilyen törvényben. Itt több tízezer családról van szó. Vajon úgy már lehet ezt a munkát vállalni, az éjjel-nappali munkára, az ünnepekre való tekintet nélkül? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Elnézést kérek, az államtitkár úr nem tudott rám figyelni, elnök asszony. (Kikapcsolják mikrofonját.)

Forrás: parlament.hu