DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Államtitkár úr nem adott választ arra a kérdésre, amit föltettem. Csődbe vitték a MÁV-ot, vagy nem vitték? Hiszen konszolidálva volt, ön mondta ki pont, 2002-ben konszolidálva lett a MÁV. Részben önök is részt vettek a konszolidációjában, hiszen amikor az úgynevezett hiányelszámolásába bevonták a MÁV fejlesztési hiteleit, akkor ez megtörtént. Miért kellett letakarítani egy olyan céget, amire aztán három és fél évig nem volt koncepciójuk, hogy mit oldjanak meg, vagy ami volt koncepció, azt nem tudták megoldani? - hiszen beismerték, hiszen személycserét hajtottak végre. Ha jól tudom, pont az ön elődje van most ott elnökként, és próbálja megoldani a MÁV problémáit. Nem oldották meg. Miért - kérdezem én -, a jövő évben lesz erre majd pénze az államnak? Önök erre valamit terveznek, hogy oda fognak adni? Vagy pedig azt gondolják, hogy majd valaki meg fogja oldani, és például mint az M5-ösnél olyan büszkén el szoktak mondani, utána kétszer olyan drágán majd megépíti azt, amit egyébként az elmúlt negyven évben a MÁV-nak meg kellett volna a fejlesztésekhez állami támogatást adni.
Nézzen, államtitkár úr, a tükörbe! Kifizette egyáltalán az állam azt a működési kiadási kötelezettségét, amit a magyar államnak kellett volna a nyugdíjasok, a diákok és az egyéb kedvezményezettek után? Vagy ebben a hiányban - amit ön most 200 milliárdra tesz, és tudjuk, hogy ebben az évben 70 milliárd - benne van az is, hogy még azt sem fizették ki, ami járt volna a MÁV-nak? Miért, ha valamiféle más vállalkozás lesz, nem állami, akkor nem kell majd kifizetni azokat a szolgáltatásokat, amelyeket az állam rendel meg? Dehogynem! Eddig kifizették? Nem fizették ki.
Tulajdonképpen ez egy pótcselekvés a választások előtt, hogy még most elmaszatolják a dolgokat, hogy persze lehetett volna a MÁV-ot is csinálni, de sajnos a körülmények nem úgy voltak. Dehogynem! Nem ez volt! Le lett tisztítva a MÁV, konszolidálva lett, és utána három és fél év alatt újból csődbe vitték. Ez a tény, ez a szomorú tény.
Köszönöm. (Tóth István tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés