DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. A fejlesztések kapcsán azért úgy látom, továbbra is vannak félreértések. Nem akarom a költségvetés szerkezetét mélységében feltárni, csak egy példát szeretnék felhozni.

A korábbi időszakokban, amikor még nem voltunk európai uniós tagok, önök is jól emlékeznek, hogy milyen arányban történt a költségvetési keret felosztása a fejlesztések, a piaci támogatások, illetve a közvetlen területhasználatok tekintetében. Hosszú éveken keresztül 50-60 milliárd forintot tudtunk fordítani a fejlesztések közvetlen támogatására, és 15-20 milliárd forintot termőföldhasználat, területalapú támogatás címén. Ugye, képviselőtársaim, azért tudjuk, hogy ebben az európai uniós rendszerben mennyit fordítunk területalapú támogatásra? Csak az Európai Unió által biztosított SAPS-támogatás az első esztendőben 76 milliárd forint volt, ez most már kétszer 5 százalékkal emelkedett. Látható, hogy 2006-ra már 109 milliárd forint, és ha még a hozzá kapcsolódó gof-borítékot hozzáteszem, akkor látható, hogy 150 milliárd forintot fordítunk területalapon támogatásra.

Képviselőtársaim! Ezt nem azért adjuk oda, hogy ezt akkor a földbe kell beletenni, hanem a területhasználat alapján a gazdálkodó ezt fejlesztésre is felhasználhatja. Szabad döntése van, nincs megpántlikázva a pénz. Támogatási kérelem alapján, a regisztrációja szerint hozzájut ehhez az összeghez, saját belátására van bízva, hogy ezt az összeget feléli, vagy fejlesztésre fordítja.

Tehát azért ne úgy állítsuk be a költségvetést, hogy itt 10-18 milliárd forint van fejlesztésekre, és sajnos nem jut a fejlesztések támogatására pénz. Úgy gondolom, hogy itt át kell értékelni ezeket az új rendszereket annak megfelelően, ahogy azok kialakultak.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu