ÉLŐ NORBERT (MSZP): Köszönöm. Még a felszólalásomhoz kapcsolódóan azt szeretném elmondani, hogy a mellékvonal és a szárnyvonal kapcsán… - tehát a törvény a mellékvonalakat tartja többségi állami tulajdonban, a szárnyvonalakat nem. Ez azt jelenti egyébként, hogy 51 százalékos többségi tulajdonban van az állam, magyarán, ő a többségi tulajdonos, tehát ön is tudja, tisztelt képviselőtársam, hogy a szavazati arányokban ez azt jelenti, hogy mindent az állam dönt el. Bizonyos, 75 százalékos vagy ezen felüli szavazati arányokat kérő módosító javaslatoknál nem, de az összes ügyet el tudja dönteni az állam, illetve az önkormányzat ezeknél a mellékvonalaknál.

Tehát így a többségi állami tulajdon megmarad. Tehát azt szeretném mondani, hogy ez az 51 százalék ugyanazt jelenti, mintha több lenne, mert az a lényeg, hogy ez így nem kerül privatizálásra, ez az állam tulajdonában marad, sőt az állam ellenőrzése alatt marad. Ezért fontos ez, hogy a mellékvonalak megmaradjanak legalább 51 százalékos állami tulajdonban, a törzshálózat pedig egyértelműen fontos, tehát akár azt lehet mondani, hogy ez nemzetbiztonsági érdek is. De a mellékvonalaknál nincs ilyen nemzetbiztonsági érdek, azt mondom, hogy elég az, ha az állam a tulajdonosi jogát fenntartja, a szárnyvonalaknál pedig abszolút nincs szükség arra, hogy az állami tulajdon fennmaradjon, ott az a fontos, hogy az állam, ha kell, és a személyszállítást támogatni akarja, akkor minél kevesebb pénzzel tudja a legjobb szolgáltatót támogatni.

Tehát azt is el tudom képzelni, hogy, mondjuk, egy nem használt szárnyvonal esetében, amire szükség van, két önkormányzat megegyezik, és azt mondják, hogy a 80 százalékát összerakják, és csak 20 százalékot kell finanszírozni, ma 100 százalékot kell finanszíroznia az államnak. Ez a különbség. Így a szárnyvonalat is fenn lehet tartani, a törzshálózatot és a mellékvonalakat is.

Tehát nekünk az a célunk, hogy minél többet lehessen fenntartani, és ennek ez lehet a megoldása, ha bevonunk tőkéstársakat ebbe a rendszerbe, de csak ott, ami nem törzshálózat és nem mellékvonal.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu