DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! 2005-ben igen jelentős változás következett be az agrárium területén, hisz a tavaszi időszakban időben megtörténtek a regisztrációk, igen jelentős mértékű támogatás került kifizetésre, ezért úgy érezzük, hogy az aratást követően elmondhattuk azt, hogy siker volt eddig a vidék és agrárium. Nagyon fontos viszont az, hogy decembertől miként tudunk eleget tenni a SAPS kifizetésének. Ismerjük azt, hogy szeptemberre megvalósult az a rendszer, amellyel kontrollálni, illetve ellenőrizni tudják a falugazdászok a területeket, és ma már látjuk azt, hogy mintegy 90 százalékban ez a bejelentés reális. A 10 százalék hiba viszont azt jelenti, hogy a regisztrált gazdálkodók közül közel 20 ezer olyan regisztrált gazdálkodó van, aki ismereteink szerint nem kaphatja meg a téves bejegyzés alapján a SAPS-támogatást. Tudjuk azt is, hogy a minisztérium a falugazdászokat arra utasította, hogy a szükséges hiánypótlást tegyék meg, így reményeink szerint ez a mérték is jóval alacsonyabb lesz.

Viszont halljuk, illetve azt lehet érezni, hogy vannak személyek, akik a falugazdászok megkeresése után sem hajlandók ezeket a hiánypótlásokat megtenni, vagyis felvetődik az a kérdés, fellelhető-e szándékosság abban, hogy valaki nem teszi meg ezt, mert ebben az esetben a mellette lévők sem kapják meg a szükséges kifizetést. Ezért kérdezem a miniszter urat, hogy nyilvánosságra hozható-e azoknak a neve, akik nem hajlandók a felszólítás ellenére pótolni a hiányt. Miniszter úr? (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu