KAPÁS ZSOLT (MSZP): Miniszter úr, köszönöm szépen a válaszát. Úgy gondolom, hasonlóképpen látjuk ezt a nagyon fontos egészségfejlesztési színteret. A miniszter úr is említette, évről évre a pályázatokon több munkáltató jelenik meg, közel száz azon munkáltatók száma, akik a pályázaton rendszerint megjelennek. Tudom, hogy ez nagyon kevés a több százezres vállalkozói körhöz képest, de mégis jelzésértékű, hogy ezen a területen Magyarországon is megmozdult valami, és ennek a színtérnek a jelentősége, fontossága egyre szélesebb körben felismerésre kerül.

Köszönöm szépen a válaszát, és reménykedem abban, hogy a kormányzati akarat, a munkáltatók és a munkavállalók aktív szerepvállalása, kiegészülve a civil szervezetek támogatásával egy olyan partnerséget hoz létre, amelyet években mérhetően saját egészségünkön fogunk majd tapasztalni.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu