TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az ajánlás 53., 55. és 58. pontjával szeretnék foglalkozni. Az ajánlás 53. pontjában szeretnénk pontosítani, hogy a rendeletalkotási körben mindenképpen kerüljön pontosításra a termékek használati és kezelési utasításának a kötelezettsége. Ma Magyarországon azért még számos olyan terméket forgalomba hoznak, ami nem rendelkezik magyar nyelvű használati és kezelési útmutatással. Nem azt mondom, hogy amerikai mintára teljes részletességgel, mert ott azért elrettentő példák vannak, és a bíróságok gyakorlatában, ha hiányzik a kezelési útmutatóból valami, akkor máris pert nyert az illető, de ezt mindenképpen fontosnak tartjuk.

Próbáltunk kísérletet tenni arra, hogy a piac, a napi piac, tehát az elárusítóhelyi piac és maga az általános szóhasználatban vett piac mint globális piac és piaci szabályozás, és piaci tényezők között valamiféle összhangot teremtsünk. Ez elég sikertelen kísérlet volt, hiszen a magyar köznapi gyakorlatban, szóhasználatban tényleg benne van a falusi túrósasztaltól kezdve a globalizált piac fogalmáig minden, ezért nehéz ez, de mindenképpen szeretnénk, hogy a napi-, heti- és vásározópiacokra rendelet szülessen.

Amiről képviselőtársaim is beszéltek, a Kovács Tibor által benyújtott 58. ajánlási szám alatt szereplő módosító indítványra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ezt még át kell gondoljuk. Tényleg önkormányzati szinten rengeteg problémát okoz az, hogy helyi kocsmák, elsősorban vendéglátó-ipari egységek éjszaka meddig tarthatnak nyitva, és mennyire zavarhatják a lakókörnyezetüket. Egyelőre az önkormányzatoknak - nem vagyok benne biztos, de úgy tudom - igazából nincs rendeletalkotási joguk, hiszen törvény nem hatalmazza fel őket rá.

Evvel mindenképpen szeretnénk, ha kapcsolódó módosító indítvánnyal egy olyan feltételes módban fogalmaznánk meg, hogy a helyi sajátosságok figyelembevételével az üzletek, a vendéglátó-ipari, vendéglátó-helyiségek rendjét rendeletben szabályozhassa. Meg kell adni a lehetőséget ugyanúgy, mint Angliában, hogy 11 órakor bezár minden, és kész, és nem vitatkoznak rajta, mert ilyen a társadalmi beállítottság. Nálunk ennek semmi nem szab korlátot, és bizony joggal háborodnak föl a környéken lakók, hogy még hajnali kettőkor is dáridóznak az egyik kocsmában. Persze, evvel óvatosan kell bánni, mert nehogy az egyik kereskedő vagy egyik kocsmáros lejárassa a másikat, hogy a nála italozó embereket átküldi a kocsmába, és akkor majd azt záratja be az önkormányzat.

Tehát körültekintően, de javaslom, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk ugyanúgy, mint ahogy képviselőtársaim is felvetették, hogy legalább adjuk meg az önkormányzatnak a rendeletalkotás lehetőségét, hogy a helyi sajátosságok figyelembevételével a vendéglátó-ipari egységek nyitva tartását szabályozhassa. Ebben aztán ki lehet térni akár a hangerőre is és a fényeffektusokra vonatkozóan is, de ne zárjuk ki őket ebből a lehetőségből, és bízzunk benne, hogy helyben jó rendeletet tudnak alkotni, és ütközzenek ők a partnerekkel.

Forrás: parlament.hu