BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Látszólag a költségvetésről folyik ez a vita. Azért mondom, hogy látszólag, mert igazából nagyon nehéz komolyan venni azokat a javaslatokat, amelyeket költségvetési módosító indítványként beterjesztenek. Az imént Babák képviselő úr azt mondta, hogy ezeknek komoly javaslatoknak kellene lenni; én hozzáteszem: tisztességes és persze végrehajtható javaslatoknak. Hogy mennyire felel meg a módosító javaslatcsomag, amit önök benyújtottak, ennek a szándéknak vagy ha úgy tetszik, ennek feltételnek, arra engedjenek meg egy eddig talán kevésbé érintett terület, a Külügyminisztérium fejezetével kapcsolatos rövid elemzést.

A Külügyminisztérium költségvetése 46 milliárd forint körül van a költségvetési törvényjavaslatban. Ez 10 százalékkal alacsonyabb, mint az elmúlt évi benyújtott költségvetés, és a Külügyminisztérium vezetése tudomásul vette azt a tényt, hogy abban a költségvetési és gazdasági helyzetben, amiben az ország van, nyilvánvalóan a takarékos gazdálkodást az igazgatáson kell mindenekelőtt végrehajtani. Mi másutt nem is tudnánk ezt megtenni egyébként.

Nos, ehhez képest érkezett 150 darab módosítás a Külügyminisztériumhoz. Ennek a hatása azt jelenti, hogy a Külügyminisztérium előirányzatából, ebből a 46-ból önök javasolnak elvonni 100 milliárd forintot. Ez van a költségvetési - komoly, tisztességes, megvalósítható - csomagjukban. (Dr. Kovács Zoltán közbeszólására:) Nem baj, képviselő úr, ha meghallja még egyszer, ha már ilyen módosító indítványokat aláírtak (Dr. Kovács Zoltán: A választ nem hallottuk még.). A külképviseletek igazgatása fejezet, ami a magyar külképviseleti hálózat költségvetését jelenti, ezen belül 26 milliárd forint, néhány száz millióval talán több. Ehhez önök benyújtottak mínusz 93 milliárd forintot, azaz nemcsak egyszerűen megszüntetnék a magyar külképviseleti hálózatot, hanem még három évre előre is vetítenék, hogy még a jövő évi meg az utána való költségvetésből is valahonnan fizessünk be néhány tíz milliárd forintot azért, hogy az önök személyes ambíciói, azok az ambíciók például, hogy itt beszélhessenek valamifajta adakozó szellemben, hamis ígéretekkel bármilyen irányban, teljesüljenek.

De ide tehetném természetesen ebbe a sorba a Külügyminisztérium központi igazgatásától megvonásra szánt összegeket. Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány - kisebbségkutatás, ami az önök számára egy nagyon érzékeny terület, és mindig ezzel kapcsolatos érzéketlenséggel vádolnak bennünket -, nos, erre az összegre, ami a költségvetésben szerepel, önök szintén négyszeres elvonást javasoltak, azaz sóval hintenék be az egész területet, és utána beszántanák az egészet.

(13.40)

Azt gondolom, tisztelt Országgyűlés, tisztelt képviselő hölgyek és urak, hogy az egész vitának talán persze ez nem a legfontosabb része, hiszen a társadalmat nyilvánvalóan ez talán kevésbé irritálja. Annak komolyságát azonban vagy a komolyságának hiányát azonban mérhetetlen módon aláhúzza, ahogy önök, amilyen cinikusan az egész költségvetésről, az egész vitáról és egyáltalán az ország jövő évi háztartásáról gondolkoznak.

Nevezetesen, hogy semmi nem ér többet, mint egy jó geg, itt elsütni a parlamentben néhány jó viccet, amit legalábbis az előadók jó viccnek tartanak, semmint arról gondolkodni, hogy hogyan lehet megvalósítani egyébként azokat a célokat, amit egyik oldalról úgy fogalmaztak meg ma is és a múlt héten is, és egyfolytában ezt a szöveget nyomják - bocsánat a kifejezésért -, hogy tudniillik takarékosabban kéne gazdálkodni; közben pedig azzal az ígérettel hitegetik az állampolgárokat, hogy persze, van miből sokkal többet adni. Úgy, hogy például megszüntetnék a magyar államigazgatás felét.

Éppen ezért azt gondolom, tisztelt képviselő hölgyek és urak, hogy talán nem ebben a fajta számháborúban, számbűvészkedésben kéne a mindennapjaikat eltölteni, hanem abban a közös gondolkodásban, hogy hogyan lehet egy hatékony, jól működő államszervezetet a jövő évben is az ország lakossága számára elérhetővé tenni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu