BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt, bárhogy is körítette, köszönöm az elismerő szavait (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) a tekintetben, hogy ezt a valóban hosszú ideje húzódó problémát meg tudtuk oldani. Ez is bizonyítéka annak, hogy a jószomszédi kapcsolatok elsősorban abban fejeződhetnek ki, ha tárgyalunk, nem pedig konfliktusokat gerjesztünk.

Ami a kérdését illeti, hogy nem világos minden pontja az alapító okiratnak: azt gondolom, odáig ment el a két kormány, ameddig elmehetett ebben az ügyben, nem kívánja átvenni az alapítvány majdani kuratóriumának funkcióit. Olyan kérdésekben, amelyeket ön felvetett, az alapítvány kuratóriuma lesz az illetékes, és biztos vagyok benne, hogy annak az indító okiratnak, amelyet az önök támogatásával is itt az Országgyűlés meg fog szavazni, a szellemisége azt fogja diktálni, hogy ezekre a kérdésekre, amelyeket ön felvetett, nagyon pontos és nagyon elfogadható válaszokat fog adni a majdani kuratórium.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu