DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én Kárpáti képviselő asszonynak szeretném mondani, lehet, hogy rosszul értettem, de mintha az én felszólalásom késztette volna őt az előző kétpercesére, legalább bólintson vagy rázza a fejét. Mindegy. Én úgy értettem, mintha ezt mondta volna.
Ebből csak két dolgot nem mondtam, amit ön állított, mert ön két dolgot állított. Az egyik az, hogy a magyar Egészségbiztosítási Pénztár ma jelen pillanatban létezik, és valóban pénztári funkciói vannak, magyarul van egy befizetés és kifizetés. A biztosítási elvtől olyan messzi van mondjuk, mint Makó Jeruzsálemtől, tehát semmi köze hozzá. Most nem fog semmi más történni, mint azt tesszük, hogy az állam az egyik zsebéből a hiányt bepakolja a másik zsebébe, és kész, és onnantól kezdve az OEP-nél lesz majd ez a forrás.
Az a vád, hogy én azt próbáltam volna mondani, hogyha valaki nem fizet járulékot, mert egyébként fizethetne, de nem teszi meg, és hogy én ezek védelmében szólaltam fel. Megpróbáltam az elmúlt tíz percben visszagondolni arra, hogy mit is mondtam, de én ilyet nem mondtam, tehát aki valóban megteheti, és nem fizet járulékot, nyilvánvalóan valamilyen típusú retorziókra szorul, vagy az ellátást nyilvánvalóan szűkíteni kell, a formáját azonban alkotmányos módon kell megoldani.
Ennyi lett volna a válaszom.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés