DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Csak egy nagyon rövid hozzászólás erejéig jelentkeztem, ezt a polémiát talán egy picit feloldani, hogy valaki nyereségérdekelt, nem nyereségérdekelt, hogy a mai rendszerben ez hogyan is működik.

Valóban lehet nyereségérdekeltségnek mondani egy betegellátó rendszer működését, amely fejkvóta alapján kapja meg azt a forrást, amely az egészségre fordítható azon a területen, de azért azt szeretném elmondani valahol a rendszer védelme mellett, hogy ugyanekkora összegekkel rendelkeznek olyan területek is, amelyek nem rendszerszerűen végzik el ezeket a munkákat. Maga ez a fejkvóta-megállapítás ugyanis úgy történik, hogy Magyarországon van egy bizonyos keret gyógyító, megelőző ellátásokra, nyilván megvan az a szám, aki ezt igénybe veszi, és ennek megfelelően osztják le lakosságarányosan ezeket a forrásokat.

Én szeretném tehát megvédeni a rendszernek ezt a részét, másik oldalon pedig azt mondani, hogy ahol nincs betegellátási rendszer irányított formában, ott is működik egy fogalom, csak már réges-rég túllépett rajta az idő, ezt pedig úgy hívják, hogy maradványérdekeltség, csak maradványt nem szeretnek képezni általában az egészségügyi intézményekben, mert jön általában a gonosz fenntartó, és azt elveszi ezektől az intézményektől. Ilyenre látunk példát a mai időszakokban is, ha még egyáltalán termelődik maradvány, tehát én nem a rendszer teljes védelmében, csak a tisztánlátás érdekében szerettem volna felszólalni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu