DR. HAVAS SZÓFIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az előttem szóló képviselőtársaim már az előbb mélységében és részletesen belementek az egészségbiztosítási törvény módosításának taglalásába, tekintettel arra, hogy valóban csak néhány olyan kérdés volt, ami akár a bizottságban, akár frakciókon belül is vitát válthatott ki. Az előző hozzászólásokból is látható volt, hogy a véleménykülönbségek nem feltétlenül frakciókhoz vagy nem feltétlenül oldalakhoz kötődnek, és ez természetesen elsősorban az irányított betegellátási rendszerre vonatkozó kérdéskör.

Visszatérnék arra, amivel Vojnik Mária államtitkár asszony bevezetőjét kezdte, arra, hogy a biztosítási rendszer, a valódi biztosítási rendszer kialakítása tovább már nem várathat magára.

(12.50)

Tizenöt év után el kell kezdenünk egy valódi járulékbefizetés, illetve egy ehhez kapcsolódó biztosítási rendszer kialakításának, kiépítésének a rendszerét. Mit mondtunk, amiért ez ennyire fontossá vált? Valamennyi lakos számára természetesen biztosítanunk kell az alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés lehetőségét. Ugyanakkor számosan vannak - és ezeknek a száma százezres nagyságrendet tesz ki -,s akik járulékfizetés nélkül jutnak vagy juthatnak hozzá magas színvonalú és igen költséges egészségügyi ellátásokhoz.

Azt mondtuk, hogy nemcsak az egészségügyi szolgáltatásokat, hanem ezeknek a lábát is, a költségvetési lábát is a 21 lépés programjában meg kívánjuk teremteni. Azt mondtuk, hogy megoldjuk, lépéseket teszünk a megoldásra ahhoz, hogy valamennyi biztosított után, valamennyi lakos után legyen járulékbefizetés, ha kell, az állam, ha kell, az önkormányzat, ha kell, maguk a munkáltatók; és megoldjuk azt is, ami szintén tizenöt éve egy igen nehezen megoldható feladat volt, hogy ezeknek a járulékoknak a befizetését ellenőrizhetővé, átláthatóvá tegyük.

Nem egyszerű feladat, és elég komoly az ellenállás is, elsősorban természetesen nem az egészségügy dolgozói részéről, hogy ezeknek a járulékfizetéseknek az átláthatóságát és ellenőrzését megvalósítsuk. Úgy gondoljuk, hogy olyan rendszert kell kialakítanunk, amelyik egyfelől valamennyi biztosított számára megfelelő szintű ellátást biztosít, ellenben azoknak a szolgáltatásoknak az igénybevételét külön díjazáshoz, külön befizetéshez köti, amelyek meghaladják egy alapvető ellátás biztosítását.

A törvényben külön megjelenik, és hangsúlyos szerepet kap a regionális egészségügyi tanácsoknak a feladat- és hatásköre. Képviselőtársaim emlékeznek rá, hogy a tavalyi évben számos vita zajlott le arról, hogy a regionális egészségügyi tanácsoknak milyen szerepe legyen az egészségügyi struktúrában, milyen felhatalmazást kapjanak egy megfelelő ellátórendszer kialakítására, illetve ennek fenntartására, ellenőrzésére.

Úgy gondoljuk, hogy az EU-hoz való csatlakozásunk után ez a kérdés még hangsúlyosabb szerepet kell hogy kapjon mind az önrendelkezés, mind a források megfelelő elosztása vonatkozásában. Ez a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy mind a kapacitások meghatározásában, mind a megfelelő struktúra kialakításában a regionális egészségügyi tanácsok megfelelő szerephez jussanak.

És utolsóként pár szóban én is elmondanám az irányított betegellátási rendszerre vonatkozó elképzeléseket, véleményeket. Elhangzottak pró és kontra az irányított betegellátási rendszerre vonatkozó vélemények, az is, hogy felmerült problémaként a kisebbik koalíciós partnerben, hogy amennyiben a prevenciós és a szervezési díj nem jelenik meg, miből tartható fenn a rendszer működése. Én úgy gondolom, hogy abban az esetben, hogyha ebben az ellátórendszerben valóban képezhetők megtakarítások, és emellett biztosítható a megfelelő szintű egészségügyi ellátás, úgy ez valamennyi lakos számára megfelelő biztonságot fog nyújtani, és emellett természetesen nyereség is képződhet.

Az Állami Számvevőszék, amely vizsgálta az irányított betegellátási rendszert, illetve a modellkísérletet, ellentmondásos véleményt tett le az asztalunkra. Én úgy gondolom, hogy ebben az esetben a pozitív vélemények, illetve a pozitívumok megtartása és ezek hasznosítása abban az esetben képzelhető el, hogyha ezt valóban földrajzi elhelyezkedéstől, területtől függetlenül kiterjesztjük, ha kell, akár a teljes magyar lakosságra is. Ahogy Csáky képviselő úr említette pont a mai napon, azt a módosító indítványt fogadta el a bizottság döntő többségében, hogy terjesszük ki ezt a rendszert a teljes magyar populációra.

Én úgy gondolom, hogy ez valóban be tudja bizonyítani mind a rendszer életképességét, mind azt, hogy ha képezhető a betegutak irányításával megtakarítás, úgy ez egyértelműen a betegek egészségének javítását tudja szolgálni, és természetesen valamennyi ellátó számára bizonyíthatja azt, hogy a betegutak megszervezése, a megfelelő betegutak kialakítása, az ellenőrzés biztosítása nyereséget hozhat. Én úgy gondolom, hogy ezzel valamennyi egészségügyi ellátó, illetve az ellátandó betegek, az ellátandó lakosság is csak nyerhet.

A törvény néhány olyan pontot tartalmaz, aminek a megvalósítása EU-tagságunkból következően kötelező érvényű volt, illetve fontos volt. Ezek közé tartozik az egészségügyi kártya létrehozása, amely igénybe vehető az EU-tagállamokban, a várólisták megalkotása, ami szintén nélkülözhetetlen volt. Azokkal az aggályokkal kapcsolatban, amiket ellenzéki képviselőtársaim vetettek föl, úgy gondoljuk, hogy a benyújtandó vagy benyújtott módosító indítványokkal mindenféleképpen javítani tudjuk az előttünk fekvő törvényjavaslatot.

Én a képviselőtársaim számára is mindenféleképpen egy pozitív, előrehaladó törvénynek tartom ezt a törvénytervezetet, és valamennyiünk számára elfogadásra is javaslom.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu