DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kereskedelemről szóló törvényjavaslat parlamenti vitája és bizottsági fogadtatása azt mutatja, hogy az Országgyűlés fontosnak tartja a kereskedelmi tevékenység újraszabályozását, és arról egy korszerű, keretjellegű törvény megalkotását.
Az általános és a részletes vita befejeztével engedjék meg, hogy megköszönjem a kijelölt bizottságok, köztük az első helyen kijelölt gazdasági bizottság munkáját s a jobbító szándékú módosító javaslatok megtételét. A beterjesztett javaslat iránti érdeklődést és a szabályozáshoz fűződő érdekek sokféleségét jól érzékelteti, hogy a törvényjavaslathoz jelentős számú, összesen 88 módosító indítvány, illetve kapcsolódó módosító indítvány érkezett. Közülük a kormány 31-et tud támogatni, melyek további pontosításokat, fogalommeghatározásokat, értékhatár-kiigazítást tartalmaznak, illetve más jogszabályokkal való összhang megteremtését szolgálják. (Zaj.)
Így például egyetértettünk azzal, hogy a jelentős piaci erő fennállásának tényét, a piaci részesedésre vonatkozó százalékos határ elhagyása mellett 150 milliárd forintról 100 milliárd forintra csökkentsük. Ezzel bővül a GVH által ellenőrizhető kereskedelmi láncok köre, mely szélesebb körű védelmet biztosít a beszállítást végző kis- és középvállalkozások számára. Ugyancsak a beszállítók védelmét és a jelentős piaci erővel való visszaélés lehetőségének korlátozását szolgálja az a rendelkezés, amely visszaélésnek minősíti az olyan egyoldalúan kikényszerített szerződéses kikötést, amely a beszállítót termékének forgalmazása érdekében arra kötelezné, hogy a kereskedő védjegyével vagy márkanevével ellátott terméket gyártson.
Szintén a jelentős piaci erővel való visszaélés eseteinek pontosítására irányul, ezért támogatjuk, hogy ebbe a kategóriába tartozzon az a kereskedői magatartás is, amely külön szolgáltató vagy más beszállító igénybevételét teszi kötelezővé a beszállító számára.
Támogatjuk, hogy a nagy alapterületű kereskedelmi egységek létesítésére vonatkozó szabályozás bekerüljön az új törvénybe. A kormány által támogatott módosító javaslat értelmében az építési engedély kiadását megelőzően a regionális fejlesztési tanács véleményének kikérése szükséges. A nagy alapterületű, 3 ezer négyzetméter feletti eladótérrel rendelkező üzletek ugyanis méretükből adódó sajátosságaik miatt jelentős mértékben képesek befolyásolni az adott térségben tevékenykedő kiskereskedelmi vállalkozások piaci helyzetét, ezért a beruházás megkezdése előtt indokolt e kérdést regionális szinten megvizsgálni.
Jelentős előrelépésnek tartjuk, ezért a kormány igent mond arra a javaslatra, mely elsősorban a beszállítók védelmében a kereskedelmi cégek önszabályozó tevékenységét mozdítja elő. (Folyamatos zaj.) Ennek megfelelően törvényi szintű szabályozást nyer, hogy a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozások a törvény hatálybalépését követő hat hónapon belül a tisztességes kereskedelmi gyakorlatra és annak kikényszeríthetőségére vonatkozó etikai kódex megalkotására és annak a Gazdasági Versenyhivatalhoz történő benyújtására kötelesek.
A kis- és középvállalkozások érdekérvényesítési lehetőségének erősítése érdekében elfogadhatónak tartjuk, hogy érdek-képviseleti szerveiket meghatározott esetekben az ügyfél jogállása illesse meg. Ma ugyanis a kis- és középvállalkozások érdekérvényesítő képessége adottságaiknál fogva rendkívül alacsony, félnek a velük szemben alkalmazott retorzióktól. A külön-külön történő érdekérvényesítésnél lényegesen nagyobb hatékonyságú, ha több vállalkozás érdekeit egy érdek-képviseleti szerv képviseli. Éppen ezért indokolt az önszerveződések ilyen formáját és tevékenységét törvényben is támogatni.
Több módosító indítvány érintette az üzletek nyitva tartásának kérdését. A kormány által elfogadott módosító javaslat fenntartja a jelenleg hatályban lévő szabályozást, így továbbra is tilos lesz a munka törvénykönyvében meghatározott kivételekkel munkaszüneti napon munkavállalót foglalkoztatni. Ugyanakkor azok a kis üzletek, amelyek nem foglalkoztatnak munkavállalókat, továbbra is nyitva tarthatnak.
Szintén támogatásra javasoljuk azon rendelkezés beiktatását, mely szerint a kereskedő köteles biztosítani, hogy a gyártó ellenőrizhesse a forgalomba hozott áru biztonságosságát. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény ugyanis előírja, hogy a gyártó köteles gondoskodni az áru biztonságosságáról úgy, hogy rendszeres ellenőrzéssel a forgalomba hozott áruval kapcsolatos kockázati tényezőket felméri, és meg kell tennie a megelőzésükhöz, elhárításukhoz szükséges intézkedéseket. A javaslat elfogadásával a termékbiztonság hatékonyabb ellenőrzését segítjük elő.
A beérkezett számos módosító javaslat közül ugyanakkor a kormánynak nem áll módjában támogatni a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmának beiktatását (Zaj. - Az elnök csenget.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés