MOLNÁR LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési és pénzügyi bizottság november 23-án tárgyalta a gyorsforgalmi utas törvényt, az autópálya-törvényt, amely a 2003. évi CXXVIII. törvényként lett kihirdetve, illetve ennek kapcsán a T/18365. számú törvényjavaslatot, amely ennek módosítását kezdeményezi az államtitkár úr által elmondottak szerint.
Abban mindannyian egyetértünk, hogy az autópálya-építés gyorsítása fontos közérdek. Abban is egyet kell érteni, ahogyan 2003-ban az Országgyűlés alkotta a törvényt, hogy átláthatóan, finanszírozhatóan, tervezhetően, ütemesen történjenek ezek. Az elmúlt évben felgyorsultak az események, látható a törvény mellékletében, hogy sokkal több útszakasz készül el a vállalt időre, mint ahogyan ez eredetileg tervbe volt véve. A költségvetési bizottsági ülésen felvetődött az a kérdés, hogy az Állami Autópálya Kezelő Zártkörű Részvénytársaság és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság együttműködése, egyáltalán a finanszírozás hogyan történhet, illetve felvetettük azt a kérdést, hogy számvitelileg hogyan tudja rendezni a kormány azt kérdést, hogy a Kincstár szerzi meg a területet és adja át. Az államszámvitel kérdése szerintünk szabályozatlan, e tekintetben folytatni kell tárgyalásokat, illetve ezt is meg kell határozni. Ezt egyébként az Állami Számvevőszék nagyjából 15 éve fejtegeti a zárszámadási és költségvetési vitánál, hogy az államszámvitelt, illetve a vagyoni rendezettséget valamilyen formában rendezni szükséges.
Az a kérdés, hogy a programos utak, azaz a programutak és az úgynevezett hagyományos, ÚKIG kezelésébe kerülő utak hogyan is kerülnek finanszírozásra és kijelölésre. Ezt aggályként jelenítettük meg, nevezetesen, azt a törvényi passzust, amely arra utal, hogy egyéb külön jogszabály határozza meg a programos utak méretét, helyét s a többi, erre mi azt gondoljuk, hogy ennek továbbra is törvényi parlamenti ellenőrzés alatt kellene lenni. Egyébként erre vonatkozóan nyújtottam be módosító indítványt pont azért, hogy a kérdés ennek kapcsán rendezve legyen.
Nagyjából ez a harmadik, éven belüli törvénymódosítása az autópálya-törvénynek, ami nem egy kiszámíthatóságot hoz magával. Azt gondolom, hogy ezt a fajta konstrukciót, ami a vagyonkezelés, építés, beruházás vonatkozásában megjelenik - itt szeretnénk fölhívni a kormány figyelmét arra, hogy ez ügyben a szakmai egyeztetéseket végezze el, hiszen nem találkoztunk a konkrét megoldási variációval, be van terjesztve egy törvény.
Azt gondolom, hogy az általános vitában vagy ez időszak alatt meg lehet tenni azokat az egyeztetéseket, amelyek a felvetett kérdéseinkre majd választ fognak adni. Az általános vitát és a törvény elfogadását támogatja a költségvetési bizottság.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés