DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Amikor a 15. pontban a fenntartható fejlődésről részletesen, bőven beszélnek, ami, megmondom őszintén, számomra nagyon fontos, és önmagában már az is elfogadható, hogy beszélünk róla, a törvényjavaslatban többször megjelenik, többször szerepel, csak hát azt gondolom, a fenntartható fejlődésnek Magyarországon nem az esélyét kell megteremteni, hanem magát a fenntartható fejlődést. A fenntartható fejlődés esélyét 10-15 évvel ezelőtt kellett megteremteni, ahogyan véleményem szerint sok esetben próbáltuk is megteremteni, de ez sajnálatos módon nagyon sok esetben nem sikerült. Azt gondolom tehát, hogy magát a fenntartható fejlődést kell megvalósítani.

A 16. pont: véleményem szerint ez a kiegészítő pont így jó, ahogyan itt van, és a korábbiakban elmondottakhoz harmonikusan kapcsolódik, amikor a természeti értékek megőrzését, az erőforrásokat, a környezeti értékek fennmaradását és a fenntartható fejlődés elvének a konkrét szövegben való megfogalmazását foglalja magában. Sajnálatos módon ez nem kapott támogatást.

Aztán a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban… Kérjek újra öt percet? (Jelzésre:) Köszönöm szépen, elnök úr, majd innen folytatom.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu